2018 tavaszán indult az újkori magyar sorozatbumm harmadik heti sorozata, A Tanár. A produkció több szempontból is nagyon fontos része lett a hazai televíziózásnak és a hatását még évekig látni fogjuk. A Tanár 4. évadával igazából már elköszönt tavaly év végén az RTL Most+-on, de valódi búcsúja szombaton 20 órakor volt az RTL Klubon. Megnéztük, hogyan indult a sorozat, milyen fontos események voltak körülötte és a produkció hogyan hat a hazai, illetve a régiós piacra a mai napig.

hirdetés

A Tanár magyarországi története

2018-ban hatalmas várakozás előzte meg az RTL Magyarország újkori sorozatkészítési műhelyének harmadik heti alkotását, A Tanárt. Ekkorra már túl voltunk két nagy sikerű magyar széria indulásán, hisz az ezt megelőző években a Válótársak és A mi kis falunk is a nézők kedvence lett. A Tanár az előző két szériához hasonló módon egy német produkció magyar adaptációja, de nagyban eltért tőlük, hogy egy karakterre épült, ahogy ez a címéből is kiderült. Ezen kívül, pont az említett két széria remek szereplése miatt a tévétársaság hosszú idő után először mert hétvégén, az egyik legkiemelkedőbb sávban indítani egy hazai sorozatot.

A Tanár végül március 31-én kiemelkedő nézettséggel debütált az RTL Klubon és a további szombati napokon is remek eredményeket szállított. Az első évad májusban búcsúzott a képernyőről, mely után hamar be is rendelték a széria folytatását. Mindez egy hatalmas botrány kitörésével derült ki, ugyanis a tévétársaság nem hosszabbított szerződést a produkció egyik fontos szereplőjével, Ubrankovics Júliával. A színésznő később mindenféle formában támadta az RTL Magyarországot, többek között azzal, hogy nem értesítették időben a kirúgásáról, illetve azt is mondta, hogy elégedettek voltak a munkájával és nem indokolták meg, miért kellett távoznia. Később ezzel ellentétes nyilatkozatokat adott a tévétársaság több vezetője is, sőt maga Nagy Ervin is arról mesélt, hogy nem volt jó a színésznővel együtt dolgozni. A nyár folyamán Ubrankovics tovább folytatta hadjáratát, de már több alkalommal a korábbi nyilatkozatainak is ellentmondó mondatai voltak.

Anger Zsolt, Ubrankovics Júlia és Nagy Ervin

A produkció új női főszereplője Trokán Nóra lett, a folytatás pedig a vártnál is előbb, már 2019 januárjában megérkezett az RTL Klubra. A Tanár a 2. évad alatt is hozta a korábbi remek nézettségét, így végleg, teljesen elült a korábbi balhé. A szezon márciusban ért véget, mely után nem is volt kérdés, hogy a széria kap-e következő etapot. Az év nyárán robbant a hír, hogy Trokán Nóra után újabb komoly színésznő, Liptai Claudia is csatlakozik a produkcióhoz és a 3. szezontól fontos, állandó szereplő lesz. Ezen kívül innentől további fontos változások is voltak. Távozott a produkcióból a Ritter tanár urat alakító Ötvös András. Továbbá új helyre költöztették a fiktív, Kőrösi Csoma Sándor Szakgimnáziumot, így egy teljesen új helyszínen forgatták innentől a sorozat iskolai jeleneteit.

A 3. évad áprilisban indult az RTL Klubon, azonban a koronavírus okozta válság és bizonytalanság miatt egy rész után levették a csatornáról és csak az akkor még kevesek számára elérhető RTL Most+-on lehetett tovább nézni. Mivel a szezonnyitó ismét kimagasló nézettséget hozott és az online vetítés is sikeres volt, az RTL Magyarország az évad tévében való bemutatása előtt berendelte A Tanár 4. etapját.

Trokán Nóra, Nagy Ervin, a háttérben pedig Anger Zsolt

Az RTL Klubos premierre végül még több, mint fél évet kellett várni és végül 2021. januárjában érkezett meg a csatornára. A sorozat nézettsége azonban lecsökkent és már nem hozott jól. Nem tudni, hogy ez a hosszas várakozás miatt, vagy azért volt, mert nagyon sokan megnézték az RTL Most+-on és az illegális platformokon. De az is elképzelhető, hogy más oka lehetett. A sorozat 4. évada ugyan már tavaly megérkezett, de először, október és december között szintén csak az RTL Magyarország prémium platformjára, az RTL Most+-ra. Novemberben pedig Kolosi Péter, a tévétársaság vezérigazgató-helyettese egy konferencián jelentette be, hogy a 4. lesz A Tanár utolsó évada. A tévés premierre megint januárig kellett várni, a sorozat pedig az év eleje óta szombat esténként látható az RTL Klubon. Az utolsó szezon pedig még az előző etaphoz képest is rosszabb számokat produkált.

Kolosi Péter a néhány napja a SorozatWikinek adott nagy interjúban árulta el, hogy valójában miért éppen most szűnik meg A Tanár.

“Kifejezetten Nagy Ervin döntése volt, hogy a 4. évad után nem vállalja tovább ezt a szerepet. Azt gondolta, hogy elég sokat volt már tanár. A döntés egyébként még a 3. szezon forgatása után, de még a vetítése előtt született meg benne, pont akkor, amikor a 2. évad után a csúcson járt a produkció. Így, amikor a 4-et forgattuk, már pontosan tudtuk, hogy ez lesz az utolsó évad. Utólag pedig úgy látom, hogy elég is volt A Tanárból 4 szezon”

– mesélte a vezérigazgató-helyettes oldalunknak.

Több szakmai díjat is kapott

A Tanár nem csak a nézők körében volt népszerű, hanem az újságírók is többször díjazták. A Televíziós Újságírók Díján a széria első két évada három elismerést is kapott. 2019-ben az előző év legjobb új sorozata A Tanár első évada lett. 2020-ban pedig a széria 2. évadában való szereplése miatt Nagy Ervint választották a legjobb színésznek, Anger Zsoltot pedig a legjobb mellékszereplőnek, de utóbbi kategóriában Elek Ferenc is jelölést kapott.

A produkció harmadik etapja pedig heti sorozat kategóriában lett jelölve az idén március 23-án megrendezendő Televíziós Újságírók Díján. Ezen kívül pedig az újságírók szavazatai alapján Trokán Nóra színésznőként, Anger Zsolt pedig színészként került be a legjobb háromba. Az, hogy idén kik nyerik a tavalyi évre vonatkozó díjakat, az a gálán derül majd ki.

Erdős Ákos producer, Anger Zsolt, Nagy Ervin színészek, és Kovács Dániel Richárd főrendező a 2020-as Televíziós Újságírók Díján

A produkció hosszútávú hatásai

A sorozat sok szempontból is jelentős hatással bírt a magyar fikciós iparra. Egyrészt ez volt az RTL Magyarország zsinórban harmadik sikeres magyar szériája, így minden bizonnyal komoly lökést adott annak, hogy manapság rengeteg magyar produkció készül. Így, ha nem jön megint valami koronavírushoz hasonló hosszas válság, akkor a következő években az RTL Klubon és több magyar csatornán minden eddiginél több magyar széria lesz látható.

A produkcióban a gyerekeket alakítva feltűnt számos fiatal színész is, akik szereplésükkel lehetőséget kaptak, hogy megismerjék őket és tapasztalatot is tudtak szerezni a sorozatforgatás terén. Közülük pedig mára számos tehetség be is futott, ahogy ezt Nagy Ervin a produkció első évada előtt nekünk adott interjúban megjósolta.

“A főbb szereplők közül 4-5 gyerekről simán ki merném jelenteni, hogy később lesz még belőlük valaki. Nem elég, hogy szépek, de még tehetségesek is, ez pedig nem túl jellemző a mai fiatalokra”

– mondta 2018-ban A Tanár főszereplője a SorozatWikinek.

Szász Júlia és Varga Ádám A Tanárban, de hamarosan mindketten a Besúgó főszereplői lesznek

Itt most hosszú felsorolást lehetne írni, hogy a sorozat diákjait alakítók közül azóta ki, hol volt látható, viszont helyette jöjjön két beszédes példa. Április 1-jén indul az HBO új magyar szériája, a Besúgó. A médiavállalat minden eddiginél nagyobb szabású sorozatában pedig a legfontosabb 10 szereplőből minden harmadik A Tanárban lett ismert. A Besúgó szereplőiről itt írtunk bővebben. A másik példánk pedig Miller Dávid, aki A Tanárban tűnt fel először igazán látható módon, mára pedig színészként és műsorvezetőként az RTL egyik vezető arca lett.

Szintén érdekesség, hogy A Tanár volt a budapesti központú, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb műsorgyártójának, a Paprika Studiosnak az első heti sorozata. A vállalat a szériát azóta – a magyar verzió nyomán – Szlovákiában, Csehországban és Szlovéniában is adaptálta, mely az előbbi két országban a legnézettebb helyi sorozatokká váltak. Ezen kívül mára a Paprika Studios gyártja a régióban a legtöbb helyben készített szériát, ehhez a nemzetközi sikerhez pedig a magyar Tanárban szerzett gyártói tapasztalatok biztosan hozzájárultak.

Szombaton tehát 4 évad után véget ért A Tanár. A sorozat befejező része 20 órakor volt látható az RTL Klubon. A szériáért pedig külön elismerés jár Herman Péter kreatív vezetőnek, Kovács Dániel Richárd főrendezőnek, a további rendezőknek, a producereknek, az íróknak és a teljes stábnak, valamint az RTL Magyarországnak és a Paprika Studiosnak.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna