Március 18-án egy ünnepélyes gálaest keretein belül kihirdették a Televíziós Újságírók Díjának nyerteseit. Idén a 13. alkalommal megrendezett gálán tizennégy kategóriából kerültek ki a díjazottak, valamint másodszor adtak át életműdíjat. A Budapest Music Centerben tartott eseményen számos vezető, híresség és újságíró jelent meg: a gálán több mint 250-en vettek részt, ami új rekord. A díjátadó egyik főszervezője most is oldalunk alapítója, Kenderessy Szabolcs volt. 

A Televíziós Újságírók Díjának idei nyertesei

A DGTL, a DigitalHungary, az Index, a Marketing&Media, a Márkamonitor, a Médiaklub, a MediaFuture, a Médiapiac, a Port, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella magazin és a TVR-hét szakújságíróiból álló grémium díjazta a 2025-ös év legkiemelkedőbb televíziós produkcióit és személyiségeit. A díjakat idén is a végső sorrendről szavazó szakújságírók adták át. A rendezvény elején beszédet mondott Kenderessy Szabolcs, a SorozatWiki főszerkesztője, aki a Televíziós Újságírók Díjának alapítója. A gála műsorvezetője idén, immáron nyolcadik alkalommal Gundel Takács Gábor volt, aki legalább annyiszor varázsolt jókedvet a terembe, mint amennyi díjat kiosztottak. A győztesekről az esemény után pár perccel itt számoltunk be.

Az ünnepélyes gálán idén is számos televíziós vezető és a legtöbb nagy műsorgyártófőnök is ott volt. Többek között Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója, Málnai B. Levente, az AMC régiós vezérigazgatója, Borsány-Gyenes András, a Network4 vezérigazgatója, Németh S. Szilárd, az ATV Csoport vezérigazgatója, Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója, Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese, Radnai Péter, az AMC kreatív vezetője, Máté Pál, az AMC sportért és saját gyártásért felelős alelnöke, Juni György, a Network 4 kreatív igazgatója, valamint Vogyerák Anikó, az ATV Csoport kreatív igazgatója.

Gundel Takács Gábor, a gála műsorvezetője

Az eseményen továbbá megjelentek olyan hírességek, mint Árpa Alexandra, Árpa Attila, Bacskó Tünde, D. Tóth Kriszta, Dr. Katona Szandra, Ditz Edit, Dolly, Fekete Ernő, Fertőszögi Péter, Geszti Péter, Gyenesei Leila, Hermányi Mariann, Kádár L. Gellért, Kelen Anna, Lakatos István, Majka, McMenemy Márk, Megyesi Balázs, Molnár Viktor, Nagyházi Lőrinc, Németh Alajos Lojzi, Ördög Nóra, Pálos Hanna, Pálinkás Róbert, Pásztor Virág, Puskás-Dallos Péter, Rujder Vivien, Soltész Rezső, Sváby András, Szabó László, Szujó Zoltán, Thuróczy Szabolcs, Till Atilla, Tóth Ildikó és Törőcsik Franciska. A gála elején most is megemlékeztek egy kisfilmmel azokról a televíziósokról, akik a közelmúltban hunytak el.

A zsűri döntése alapján 2025 legjobb nagyszabású showműsora a Sztárban sztár All Stars lett. A legjobb vetélkedőnek Szujó Zoltán műsorát, a The Floort választották. A produkció házigazdája meghatódva mondta el beszédében, hogy két nagy álma volt: sportriporter szeretett volna lenni és vetélkedőt akart vezetni, mostanra mindkettő megvalósult. Idén a grémium két kategóriára osztotta a reality műfajt: a klasszikus realityt egy új formátum, a Most Wanted – A hajsza nyerte, a stúdiórealityt pedig egy régi kedvenc, a Kincsvadászok vitte el. A legjobb talkshownak járó elismerést a VIASAT3-on futó Útközben elmeséled – Csavargások Svábyval kapta. A műsort vezető Sváby András annyira meglepődött a díjon, hogy véletlenül egy villát is magával vitt a színpadra. 

Idén harmadik alkalommal adták át a legjobb szórakoztató-ismeretterjesztő műsornak járó díjat, amelyet a Thuróczy Szabolcs főszereplésével készült Budapesti zsaruk nyerte el. A díjat átvevő alkotók között ott volt a produkció elkészítésében közreműködő Gál Sándor alezredes, a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője is, aki őszinte humorával talán az esemény legnagyobb nevetéseit csalogatta elő a közönségből. A legjobb férfi zsűritagnak zsinórban másodszor Majkát választották, aki az X-Faktorban nyújtott mentori munkája miatt kapta az elismerést. A legjobb női műsorvezető kategóriában Ördög Nóra győzött, aki immár kilencedik alkalommal mondott köszönőbeszédet.

A legjobb férfi műsorvezető díját Till Attila zsebelte be. Tilla kellemes perceket okozott a jelenlévőknek, amikor mosolyogva elmesélte, hogy nemrég egy ismert magyar filmrendező “öreg, beszívott gyereknek” nevezte őt. A legjobb sorozatnak ezúttal a Hunyadit választották. A legjobb színésznő pedig a Bróker Marcsi főszereplője, Bacskó Tünde lett, aki beszédében hangsúlyozta, hogy nézzünk minél több magyar filmet és sorozatot.  

Kenderessy Szabolcs, a SorozatWiki főszerkesztője és a Televíziós Újságírók Díja alapítója

A legjobb színésznek járó elismerést a Hunyadiban nyújtott alakításáért Kádár L. Gellért vihette haza. A legjobb női mellékszereplő a Bróker Marcsi című szériában Karolát alakító Pálos Hanna lett. A legjobb férfi mellékszereplő díját a Hunyadiban Cillei Ulrikot megszemélyesítő Fekete Ernő kapta, aki színházi elfoglaltságai miatt épp akkor toppant be, amikor bemondták a nevét. Az eseményen másodszor osztottak ki életműdíjat, amelyet az a televíziós háttérben dolgozó szakember kaphat, aki az előző évben még aktív volt. Az elismerést a tavalyi életműdíjas, Koós György adta át Bányai Gábor kreatív producernek. A színpadra érkező Bányai Gábort álló taps fogadta.

A rendezvény a korábbi évekhez hasonlóan idén is remek hangulatban zajlott le. A díjak átadását követően svédasztalos vacsora vette kezdetét, ahol a vendégeknek lehetősége nyílt arra, hogy közösen ünnepeljenek, kötetlenül beszélgessenek. A Budapest Music Center legnagyobb terme most is megtelt, ugyanis a gálán több mint 250-en vettek részt, ami rekord vendégszámot jelent. A televíziós szakembereken kívül számos fotós, riporter és újságíró is jelen volt a rendezvényen. A gálaest éjfél után ért véget. 

2025 legjobb nagyszabású showműsora a Sztárban sztár All Stars lett, a képen Forgó László, Szebenszki Ákos és Fehér Alexandra kreatív producerek, valamint Till Atilla műsorvezető

A legjobb vetélkedőnek a The Floort választották, a köszönőbeszédet éppen Szujó Zoltán mondja. A háttérben Hámori Barbara producer és Bányai Gábor kreatív producer

A fő TV2-s asztal, a képen: Katona Andor kreatív vezető, Till Attila, Kelen Anna, Megyesi Balázs, Dr. Trinn Adrienn jogi vezető, Dobsi Adrienn kommunikációs igazgató, Fischer Gábor programstratégiai és tartalomgyártási igazgató és Ördög Nóra

A klasszikus reality kategóriát a Most Wanted – A hajsza nyerte, a köszönő beszédet épp Kónya Gergely, az RTL kreatív vezetője mondja, tőle balra Nyári Gábor senior kreatív producer, jobbra Szabó Csaba, Selmeczi Tráczy Eszter kreatív producerek 

A stúdióreality kategóriát a Kincsvadászok vitte el, beszédet mond épp Vámos Vera kreatív producer, mögötte Kiráda Attila az IKO kreatív igazgatója, valamint a műsor arcai

A fő RTL-es asztal, a képen: Majoros Péter Majka, Baráth Péter marketingkommunikációs igazgató, Nyári Gábor senior kreatív producer, Kónya Gergely kreatív vezető, Vidus Gabriella vezérigazgató, Kolosi Péter tartalomért felelős vezérigazgató-helyettes, Fehér Renáta RTL+ marketing vezető, Schiwert-Takács László képernyősökért felelős vezető, Fazekas Kir üzletfejlesztési és tartalominnovációs vezető, Verebély Marcell kreatív vezető és Puskás-Dallos Péter

A legjobb talkshownak járó elismerést az Útközben elmeséled kapta. A képen a házigazda, Sváby András a véletlenül magával vitt villával, a háttérben Kulcsár Zsolt a csatorna vezető producere

A Budapesti zsaruk nyerte a legjobb szórakoztató-ismeretterjesztő műsornak járó díjat. A képen éppen Radnai Péter, az AMC kreatív vezetője köszöni meg a díjat, a háttérben Gáspár László infotainment csatornák vezetője, Kövesi Tímea alezredes, Vikárius Árpád és Horváth Szilvia producerek és Gál Sándor alezredes

A Budapesti zsaruk elkészítésében közreműködő Gál Sándor alezredes, a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője

Lakatos István (Cápák között)

A legjobb férfi zsűritagnak zsinórban másodszor Majkát választották az X-Faktorban nyújtott mentori munkája miatt

Hajós András

A legjobb női műsorvezető kategóriában Ördög Nóra győzött

Tilla köszönő beszédet mond a legjobb férfi műsorvezető díjáért

Kenderessy Szabolcs, a SorozatWiki főszerkesztője a legjobb sorozat kategória díjátadója

A Hunyadi sorozat vezető producere, Robert Lantos. A háttérben Lengyel Balázs vezető író, valamint Kádár L. Gellért és Törőcsik Franciska színészek

A 3 díjat nyert Hunyadi sorozat alkotói és szereplői, a pulpitus mögött Robert Lantos vezető producer, Lengyel Balázs vezető író, Kádár L. Gellért, Törőcsik Franciska, Nagypál Orsi és Szász Attila rendezők, Hermányi Mariann és Krskó Tibor vezető producer

A legjobb színésznő a Bróker Marcsi főszereplője, Bacskó Tünde lett

A legjobb színésznek járó elismerést a Hunyadiban nyújtott alakításáért Kádár L. Gellért vihette haza

Pálos Hanna a legjobb női mellékszereplőnek járó díjával a Bróker Marcsi című szériában nyújtott alakításáért

A legjobb férfi mellékszereplő díját a Hunyadiban Cillei Ulrikot megszemélyesítő Fekete Ernő kapta

Szabó László, Soltész Rezső és Dolly

A tavalyi életműdíjas, Koós György adja át az idei elismerést Bányai Gábor kreatív producernek

Bányai Gábor kreatív producer meghatódva, miután álló taps fogadta

Verebély Marcell, az RTL kreatív vezetője, Sváby András, Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigató-helyettese és Vidus Gabriella, az RTL vezérigazgatója

Dolly (Húrokon írt történelem)

A Húrokon írt történelem is jelölve volt a legjobb talkshow kategóriában, a képen balról a második Szabó László, melette Németh Alajos Lojzi, Dolly, Soltész Rezső, valamint további stábtagok

Radnai Péter, az AMC kreatív vezetője

Geszti Péter műsorvezető és felesége, Ditz Edit producer

Nagyházi Lőrinc (Kincsvadászok)

Gyenesei Leila (Galileo)

Tóth Ildikó és Lakatos István (Cápák között)

Kelen Anna és Megyesi Balázs (Kincsvadászok)

Majka és Till Atilla

Dr. Katona Szandra (Kincsvadászok)

Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója

Kirády Attila, az IKO kreatív igazgatója

Pásztor Virág (Pokoli rokonok)

Hermányi Mariann (Hunyadi)

Bacskó Tünde (Bróker Marcsi)

Kádár L. Gellért (Hunyadi)

Puskás-Dallos Péter

Sváby András, Geszti Péter, Ditz Edit és Szujó Zoltán

Radnai Péter, az AMC kreatív vezetője és Szöllősi Györgyi

Nagyházi Lőrinc és Lakatos István

Hermányi Mariann, Kádár L. Gellért és Robert Lantos

Szujó Zoltán és McMenemy Márk (Élet, érzés, Kalaznó)

Árpa Attila és Árpa Alexandra

Bányai Gábor az életműdíjával, Hámori Barbara és Szujó Zoltán a legjobb vetélkedő díjával

Az Útközben elmeséled készítői a legjobb talkshownak járó elismeréssel

Majka a legjobb férfi zsűritag díjával, Tilla a legjobb férfiműsorvezető díjával, Ördög Nóra a legjobb női műsorvezető díjával

Gál Sándor alezredes és D. Tóth Kriszta, a legjobb női műsorvezető kategória jelöltje

A Kincsvadászok csapata

A Hunyadi két rendezője, Nagypál Orsi és Szász Attila, valamint Törőcsik Franciska

A VIASAT3-at üzemeltető Antenna Entertainment csapata ünnepli az Útközben elmeséled elismerését

Gál Sándor alezredes és Thuróczy Szabolcs, a Budapesti zsaruk műsorvezetője

Az AMC csapata ünnepli a Budapesti zsaruk elismerését

Kinizsi Ottó, a TV2 sorozatokért felelős kreatív producere

Geszti Péter, Pálos Hanna, Bacskó Tünde és Ditz Edit

Pásztor Virág (Pokoli rokonok)

A 2025-ös gáláról való beszámolónk itt tekinthető meg!

A mi kis falunk egyik legismertebb színésze is csatlakozott a megújult Heti Heteshez

Marsi Anikó elárulta, hogy Gönczi Gáborral véglegesen eltűnnek-e a TV2 képernyőjéről

A legelejétől megismétli a Vészhelyzetet a TV2 Csoport egyik csatornája

Meglepő időpontban folytatódik a Kincsvadászok VIP a TV2-n

Lekerül a képernyőről a TV2 két meghatározó arca, Marsi Anikó és Gönczi Gábor (frissítve)

Jövő héttől megújul az RTL Reggeli