Május 2-án több ezer televíziós és filmes forgatókönyvíró lépett sztrájkba Hollywoodban, miután az érdekképviseleti szakszervezeteiknek nem sikerült megegyezniük a filmstúdiókkal és a streaming szolgáltatókkal. Július 13-án bejelentették, hogy a 160 ezer tagot számláló színészszakszervezet, a SAG-AFTRA is sztrájkba lép. 1960 óta először fordult elő olyan, hogy az amerikai forgatókönyvírók és színészek egyszerre sztrájkoljanak.
A két munkabeszüntetés számos produkció készítésére hatással van, most kiderült, hogy a sztrájk miként érinti a The Witcher 4. évadát. A sorozattal kapcsolatban általában jól értesült Redanian Intelligence szerint ugyanis elhalasztják a széria 4. etapjának forgatását. A következő szezon forgatása elvileg idén szeptemberben indult volna, azonban jelenleg úgy tűnik, hogy 2024 előtt nem kezdődik el. Ez azt jelentené, hogy a produkció 4. etapja vélhetően legkorábban 2025-ben jelenhet meg. A Netflix egyelőre nem erősítette meg az értesülést.
A The Witcher 3. évadának első öt epizódja június 29-én került fel a streaming szolgáltató kínálatába. A sorozat legújabb szezonjának második fele pedig július 27-én vált elérhetővé a platformon. Henry Cavill ebben az etapban alakította utoljára Ríviai Geraltot, a következő évadtól a színész helyét Liam Hemsworth veszi majd át.
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/canal_group_logo.jpg)
Újabb nagy nemzetközi streaming szolgáltató indul Magyarországon
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_nezettseg_29_forma-1_magyar_nagydij_mclaren.jpg)
29. heti nézettség - Hatalmasat tarolt a Forma-1: Magyar Nagydíj
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/sztarbox_2024_rtl_kozepsuly.jpg)
Ők 32-en lesznek a idei Sztárbox versenyzői - íme a teljes lista
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2023/11/farm_vip_s4_demcsak_zsuzsa_gaspar_zsolti.jpg)
Leleplezték a Farm VIP 5. évadának versenyzőit
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/ujratervezes_s4_tv2klub_kep.jpg)
Megvan, hogy mikor indul az Újratervezés 4. évada a TV2 Klubon
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2023/11/sztarbox_s2_rtl_musorvezetok_harmadik_adas.jpg)