Május 2-án több ezer televíziós és filmes forgatókönyvíró lépett sztrájkba Hollywoodban, miután az érdekképviseleti szakszervezeteiknek nem sikerült megegyezniük a filmstúdiókkal és a streaming szolgáltatókkal. A munkabeszüntetés kezdete óta több, mint 70 nap telt el, de a felek azóta sem ültek tárgyalóasztalhoz.
Az elmúlt hetekben a film- és televíziós producerek szövetsége (AMPTP) a 160 ezer tagot számlaló színészszakszervezettel, a SAG-AFTRA-val tárgyalt. A határidő azonban néhány órával ezelőtt letelt és a megbeszélések nem vezettek eredményre. Ez azt jelenti, hogy a forgatókönyvírók után minden bizonnyal a színészek is sztrájkba lépnek. Fran Drescher, a SAG-AFTRA szakszervezet elnöke úgy fogalmazott, hogy a stúdiók vezetősége által tett ajánlatok sértőek és tiszteletlenek voltak és a színészek 98 százaléka támogatja a sztrájkot.
A SAG-AFTRA munkabeszüntetése még több forgatás leállását vonhatja majd maga után, ez pedig nyomást gyakorolna a stúdiókra, hogy engedjenek a követeléseknek. Utoljára 63 évvel ezelőtt, 1960-ban fordult elő olyan, hogy az amerikai forgatókönyvírók és színészek egyszerre sztrájkoljanak.
Frissítés július 14-én 13 órakor: A SAG-AFTRA sztrájkja csütörtökön éjfélkor hivatalosan is kezdetét vette.

A mi kis falunk egyik legismertebb színésze is csatlakozott a megújult Heti Heteshez

Marsi Anikó elárulta, hogy Gönczi Gáborral véglegesen eltűnnek-e a TV2 képernyőjéről

A legelejétől megismétli a Vészhelyzetet a TV2 Csoport egyik csatornája

Meglepő időpontban folytatódik a Kincsvadászok VIP a TV2-n

Lekerül a képernyőről a TV2 két meghatározó arca, Marsi Anikó és Gönczi Gábor (frissítve)

