November 17-én és 18-án, egy teljes hétvégén keresztül a PlayIT-é lesz a főszerep a Hungexpón, hiszen Budapesten ismét megszervezik az év legfontosabb geek találkozóját. Lesznek kipróbálható videojátékok, cosplayesek és a szervezők ezúttal több híres filmből és sorozatból is meghívnak szereplőket. Ezek közül az első hírességet leplezte le ma Facebookon a PlayIT, hiszen bejelentették, hogy jön a Trónok harcából Vladimir Furdik, aki az Éjkirályt alakítja. A színész-kaszkadőrrel természetesen lesz lehetőség közös fotóra és aláírást is lehet majd tőle kérni, ahogy korábban is.

A PlayIT korábban is jó lehetőségeket adott a Trónok harca rajongóknak, hiszen 2017 őszén meghívták Kristian Nairnt, aki a sorozatban Hodort játszotta, illetve Ellie Kendricket is, aki Meera Reedet alakította. A színészekkel kerekasztalos beszélgetés keretében interjúztunk, ennek első része itt, második felvonása pedig itt olvasható. A PlayIT ez előtt, 2017 tavaszán is idevonzotta Magyarországra a széria több szereplőjét, akkor a Podrickot játszó Daniel Portman és Gemma Wheelan jött, aki Yara Greyjoyként vált ismertté.

hirdetés

Újabb nagy, szinte minden napot érintő műsorváltozás lesz a TV2-n

Az Agymenők egyik fontos szereplőjéről fog szólni a sorozat vadonatúj spinoffja

Vadonatúj előzetes érkezett A szolgálólány meséje utolsó évadához

Kiderült, hogy ki lesz a TV2 vadonatúj realityjének műsorvezetője

Ingyenesen elérhetővé vált YouTube-on az egyik népszerű Star Wars sorozat első három epizódja

Két sorozat is új évaddal jelentkezik a TV2 egyik csatornáján

hirdetés