Áprilist követően most bemutatjuk, hogy milyen újdonságok érkeznek májusban a Disney+-ra. Ezúttal 18 friss produkció kerül be a streaming szolgáltató kínálatába. Ezek közt vadonatúj sorozatok, folytatások, egy friss Star Wars alkotás, az egyik legismertebb család realityje, egy legendás zenekar koncertfilmje és egy egész estés alkotás is található.

Shardlake

Május 1-jén indul a 9-1-1 című drámasorozat 7 részes 7. évada. A produkció minden héten új epizóddal jelentkezik majd. A széria az elsősegélynyújtók tapasztalatait dolgozza fel: rendőrökét, tűzoltókét és diszpécserekét, akik a legfélelmetesebb, legsokkolóbb és legmegdöbbentőbb helyzetekben találják magukat. Szintén ezen a napon válik elérhetővé az É-szakik (The Great North) 4. etapjának első 10 epizódja. Az animációs vígjátékban az Alaszkában élő Beef Tobin és családjának mindennapjait követhetjük nyomon.

hirdetés

Ugyanekkor debütál a Shardlake 4 részből álló 1. szezonja. A C. J. Sansom regényei alapján készült krimisorozat 1536-ba kalauzulja el a nézőket. Matthew Shardlake, az erős igazságérzettel rendelkező, zseniális ügyvéd élete fordulatot vesz, amikor Thomas Cromwell, VIII. Henrik jobbkeze a távoli Scarnsea kolostorába küldi, hogy kivizsgáljon egy gyanús halálesetet, és ennek ürügyén megszerezze a kolostor vagyonát a király számára. Azonban az ügyvéd számára nyilvánvalóvá válik, hogy a haláleset, amelynek ügyében nyomoznak, nem az első. A főszereplőket Arthur Hughes és Sean Bean alakítják.

Május 2-án érkezik a streaming szolgáltatóra a Chip és Dale – Élet a parkban (Chip ‘n’ Dale: Park Life) 18 epizódos 2. évada. Az animációs sorozatban tovább folytatódnak a két bajkeverő mókus kalandjai. 3-án lesz a premierje a Prom Dates: A szerelem végzősei című vígjátéknak (Prom Dates). A film középpontjában Jess és Hannah áll, akik 13 évesen egyezséget kötöttek, hogy tökéletes báljuk lesz a párjaikkal. Az esemény előtt estén azonban szakítanak a barátaikkal, így a lányok féktelen, egész éjszakás bulizásba kezdenek, hogy új partnereket találjanak.

4-én, a Star Wars-napon debütál egy vadonatúj animációs széria, a Star Wars: Birodalmi históriák (Star Wars: The Tales of Empire). A 6 részes produkcióban, miután mindent elveszített, a fiatal Morgan Elsbeth a bosszú útja felé navigál a terjeszkedő birodalmi világban. Eközben az egykori Jedi Barriss Offee azt teszi, amit tennie kell, hogy túléljen a gyorsan változó galaxisban. 8-án kerül be a kínálatba az Abbott Általános Iskola (Abbott Elementary) 14 epizódból álló 3. szezonja. A vígjátéksorozat egy csapat elkötelezett, lelkes tanárt és egy kissé botfülű igazgatót mutat be, akik a philadelphiai állami iskolarendszerben próbálnak helytállni.

Több mint 50 évvel a mozis bemutató után, május 8-tól a Disney+-on is megtekinthető lesz minden idők egyik legsikeresebb együtteséről, a Beatlesről szóló dokumentumfilm-sorozat, a Let It Be. A 3 részes produkcióban azonban még többet lehet látni a Beatlesből, ugyanis olyan felvételek is kerültek bele, amik az 1970-es alkotásból kimaradtak. 11-én tripla epizóddal debütál a platformon a Ki vagy, doki? (Doctor Who) rebootjának 1. évada. Ezt követően hetente érkezik új rész a streaming szolgáltatóra. A Doktor és társa, Ruby Sunday az időben és a térben utaznak, miközben a Regency korabeli Angliától a háború sújtotta jövőbeli világokig kalandoznak. A főszereplőt ezúttal a Szexoktatásból ismert Ncuti Gatwa játssza.

15-én érkezik a platformra a legendás együttes, a Queen 1981-es koncertfilmje, a Queen Rock Montreal. Az IMAX Enhanced hanggal és a DTS támogatásával elérhető koncertfilm Freddie Mercuryt, Brian Mayt, Roger Taylort és John Deacont a legizgalmasabb és legfelemelőbb pillanataikban mutatja be. Szintén ezen a napon lesz a premierje az Uncle Samsik című dél-koreai drámasorozat 16 részes 1. etapjának. Az 1960-as években játszódó széria Uncle Samsikről és Kim Sanról, a büszkeségükről, a kapzsiságukról és a testvériségükről szól.

Május 16-án indul A Grace Klinika (Grey’s Anatomy) 20. szezonjának második felvonása. Az évad további epizódjaiban folytatódnak a kórház dolgozóinak mindennapjai, miközben számos új beteget kell ellátniuk. Ugyanezen a napon debütál a platformon a 19-es körzet (Station 19) 7. etapjának 5 epizódból álló második fele. A folytatásban kiderül, hogyan zárul le a seattle-i tűzoltók története, ugyanis a szériából nem készül több évad.

22-én lesz a premierje egy vadonatúj német drámasorozatnak, a Pauline-nak. A 6 részes szériában a 18 éves Pauline egy egyéjszakás kalandot követően véletlenül teherbe esik. Kiderül, hogy a fiú, Lukas maga az ördög. A terhesség természetfeletti erőkkel ruházza fel a lányt, és egy nagy csata veszi kezdetét a jó és a rossz között. Mindeközben Pauline elkezd érzéseket táplálni Lukas iránt. 23-án indul a The Kardashians 5. szezonja, amely továbbra is betekintést nyújt a híres család mindennapjaiba. A realityból minden héten új rész kerül be a Disney+ kínálatába.

Május 24-én érkezik a platformra a The Beach Boys zenekart bemutató dokumentumfilm. A produkció az együttest a kezdeti, szerény családi körülményeiktől követi nyomon, miközben eddig soha nem látott felvételek és új interjúk is helyet kaptak benne. 31-én válik elérhetővé a Jim Henson az ideák embere (Jim Henson Idea Man). A dokumentumfilm végigkíséri a bábművész Henson életét és karrierjét, a korai évektől kezdve egészen a Muppetek és a Szezám utca megalkotásáig.

Egyelőre nincs információ a pontos premierdátumról, de szintén májusban jön a Disney+-ra a Camden című miniszéria is. A 4 epizódos dokumentumfilm-sorozat azt vizsgálja, hogyan változtatta meg a londoni városrész a legnagyobb sztárokat. Többek közt olyan hírességek lesznek láthatóak benne, mint Dua Lipa, Chris Martin, Mark Ronson, Questlove, Nile Rodgers, Boy George, Yungblud és a Black Eyed Peas tagjai.

Hamarosan bemutatjuk a SkyShowtime, a Netflix, az HBO Max és a Prime Video következő hónapban debütáló produkcióit is.

hirdetés

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese