Október 1-jén a SorozatWiki írta meg elsőként, hogy az RTL fizetős, reklámmentes streaming szolgáltatást indíthat Magyarországon RTL+ néven. A tévétársaság az előző hónap közepén hivatalosan is bejelentette a platformot, amely végül minden várakozásnál előbb, november 16-án indult el. Az RTL+-ra rögtön 3 vadonatúj magyar sorozat első epizódja is felkerült, melyek november végén az RTL-en is láthatóak lesznek, de ezt követően kizárólag az említett streaming szolgáltatón. Most pedig – némi késéssel – pénteken végre megjelentek a hozzájuk tartozó előzetesek is.

hirdetés

Az RTL +-on debütált a Zámbó Jimmy életéről készült A Király című széria. A 10 részes minisorozat a legendás énekes felemelkedését mutatja be. Míg a történet legkevésbé sem fest idealizált képet a sztárról, visszarepít az időben és bemutatja azt is, hogy a rendszerváltás milyen hatással volt a magyar zenésztársadalomra. A zenész fiatalkori énjét Olasz Renátó (Aranyélet), a már befutott, népszerű énjét pedig Nagy Ervin (Válótársak, A Tanár) alakítja. Emellett Jimmy feleségét, Zámbó Editet is két nagyszerű színésznő, Staub Viktória (Aranyélet, Hotel Margaret) és Schell Judit (Terápia, Csak színház és más semmi) játssza.

Az RTL+ előfizetői számára már elérhető a platformon a Lengyel Tamás (Válótársak, A mi kis falunk) és Rujder Vivien (Korhatáros szerelem, Apatigris) főszereplésével készült A Nagy Fehér Főnök első epizódja. A dramedy különleges szemszögből mutatja be egy szebb napokat látott vidéki kisvárosban élő közösség mindennapi életét és problémáit. A sorozatban látható a harc a nyomor, a rasszizmus és  a különböző előítéletek ellen. A főszereplők maguk sem mentesek ezektől, egyáltalán nem idealizált alakjaik azonban végül megtalálják a közös célt és a fejlődéshez vezető utat.

Egy szókimondó, fiataloknak szóló produkció első epizódja is elérhetővé vált a streaming szoláltató indulásakor. A Ki vagy te című sorozat főszereplői Pásztor Virág (Barátok közt, Hotel Margaret) és Lengyel Tamás (A mi kis falunk, Válótársak). A fiatal felnőtteknek szóló 20 epizódos széria feszültségkeltő krimibe ágyazva foglalkozik a mai fiatalok problémáival és álmaival. A története egy fiatal csapat és enigmatikus mesterük útkereséséről szól, amit egyikük tragikus halála tör meg. Az igazsággal pedig csak Timi hajlandó szembenézni.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna