Korábban a SorozatWiki írta meg elsőként, hogy az RTL még az idei évben fizetős streaming szolgáltatást indíthat Magyarországon RTL+ néven. Ezt az információt a mai napon tartott Big Picture konferencián Kolosi Péter, az RTL vezérigazgató-helyettese és programigazgatója hivatalosan is megerősítette. Kolosi azt is nyilvánosságra hozta, hogy három vadonatúj sorozattal indul majd az streaming szolgáltató.

hirdetés

Kolosi Péter tavaly november elején bejelentette, hogy a médiavállalat 10 részes minisorozatot készít a magyar popkultúra egyik legismertebb alakjáról, Zámbó Jimmyről. A király című szériában Nagy Ervin fogja a zenészt alakítani, míg a fiatalkori énjét az HBO-s Aranyélet című sorozatból is ismert Olasz Renátó fogja játszani. Azt már sejteni lehet, hogy a produkció 2022 második felében érkezik, hiszen a tavaly megrendezett konferencián az RTL vezérigazgató-helyettese úgy fogalmazott, hogy a széria bő egy éven belül indul majd. Most kiderült, hogy a Jimmyről szóló sorozat az RTL+-on lesz látható, ráadásul már a streaming szolgáltató indulásától kezdve.

Júliusban derült ki, hogy egy vadonatúj széria készül A mi kis falunk sztárjával, Lengyel Tamással a főszerepben. A fekete humorral fűszerezett Fehér Főnök című sorozat kisvárosi történeteket elevenít majd meg és aktuális társadalmi kérdéseket boncolgat, illetve polgárpukkasztó témákkal is fog foglalkozni. A mai napon Kolosi bejelentette, hogy ez a széria is azonnal az RTL+-on fog debütálni, és hetente új epizódokkal fog jelentkezni.

Szintén júliusban érkezett a hír, miszerint jön egy vadonatúj, fiatalokról szóló széria. A sorozat főszereplői Lengyel Tamás, valamint a Barátok köztből és a Hotel Margaretből ismert Pásztor Virág lesznek. Egészen eddig azonban nem lehetett tudni, hogy mi lesz a produkció címe. A Ki vagy te? sorozatnak az RTL+- indulásakor lesz a premiere a felületen.

A vadonatúj sorozatok mellett azonban egy népszerű széria folytatása is az RTL+-ra érkezik, ugyanis a Mellékhatás 2. évada is a felületen válik elérhetővé 2023-ban. Az RTL vezérigazgató-helyettese a streaming szolgáltató indulásáról csupán annyit árult el, hogy hamarosan megtörténhet, azonban a korábbi hírünkben leírtak alapján arra következtetünk, hogy erre még idén sor kerül. A konferencia nagy bejelentéseiről a nap során folyamatosan beszámolunk, így most ezért is érdemes gyakran olvasni a SorozatWikit!

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban