Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese és programigazgatója november elején bejelentette, hogy a médiavállalat 10 részes minisorozatot készít a magyar popkultúra egyik legismertebb alakjáról, Zámbó Jimmyről. A király című széria minden bizonnyal 2022 második felében kerül majd képernyőre. Márciusban nyilvánosságra hozták, hogy Nagy Ervin fogja a zenészt alakítani. A sorozat forgatás már zajlik, most pedig kiderült, hogy ki fogja megformálni az ifjú Jimmyt.

(Fotó: Varsics Péter)

Az RTL Magyarország bejelentette, hogy az énekes fiatalkori énjét az HBO-s Aranyélet című sorozatból is ismert Olasz Renátó fogja játszani. A színész a szériában Miklósi Márkot alakította, aki mindhárom évad egyik fontos szereplője volt. Renátó az RTL-nek adott interjúban elmesélte, hogy a rendezőkkel és Nagy Ervinnel közösen azt találták ki, hogy nem egy az egyben veszik le a mindenki által ismert Jimmy gesztusait és viselkedéseit, hanem a saját elképzeléseik alapján próbálják ábrázolni a legendás énekest. Renátó elmondása szerint számára azért érdekes ez a szerep, mert a zenész fiatalkorából nincsenek archív felvételek, ezért ez egy olyan korszak Jimmy életében, amit a közönség nem ismer.

hirdetés
hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna