Hamarosan hazánkba is jön az HBO Maxot leváltó Max, amely az HBO Max és a Discovery tartalmát, valamint az Eurosport sportközvetítéseit egyesíti. A streaming szolgáltató az Egyesült Államokban tavaly május 23-án vált elérhetővé, majdnem egy évvel később, idén május 21-től pedig több európai országban, köztük Magyarországra is megérkezik. Március végén már kiderült, hogy a Max két előfizetéssel is elérhető lesz, most pedig arra is fény derült, hogy mennyi lesz a csomagok havidíja.

hirdetés

2022 júniusában váratlanul számos európai saját gyártású sorozat lekerült az HBO Maxról, többek között a magyar A besúgó is, pár nappal később pedig bejelentették, hogy a teljes régióban felhagynak a helyi készítésű tartalmakkal. Ezen lépéseket a Warner Bros. Discovery már akkor az HBO Max és a hazánkban nem jelenlévő Discovery+ streaming szolgáltatások összeolvadásának előkészítésével indokolták. Később az is kiderült, hogy az új platform neve egyszerűen csak Max lesz. A jelenlegi HBO Max előfizetők megtartják a profiljukat és megtekintési előzményeiket, így ott folytathatják a már elkezdett produkciókat, ahol az átállásnál tartottak.

Az HBO Max előfizetése most 2390 forintba kerül, amiért cserébe egyszerre 3 eszközről nézhető, 5.1-es Dolby Atmos térhangzással és bizonyos címek 4K felbontású elérésével. Most pedig az is kiderült, hogy mennyi lesz az új csomagok havidíja. A Standard csomagért havonta 2790 forintot kell majd fizetni, amiért egyszerre 2 eszközön nézhetik a tartalmakat a felhasználók és Full HD felbontásban lehet majd streamelni a produkciókat. Ez a csomag tehát kevesebb ad a felhazsnálóknak, mint az HBO Max, azonban 16,7%-kal drágább lesz. A Prémium csomag havidíja 3890 forint lesz, ezért az összegért pedig egyszerre 4 eszközön streamelhetnek majd az előfizetők, és Full HD és 4K felbontásban, valamint Dolby Atmos hanggal élvezhetik majd az alkotásokat. A csomaggal több lehetőség adott, viszont 62,7%-kal lesz drágább az HBO Max havidíjánál.

Ezek mellett lesz még egy, az alapcsomagokhoz külön megvásárolható Sport kiegészítőcsomag, ami 1200 forintba fog kerülni. Ez hozzáférést biztosít a legfontosabb sportesemények közvetítéseihez, beleértve a Grand Slam-tenisztornákat, a kerékpáros Grand Tours-okat, a Le Mans-i 24 órás autóversenyt, az Eurosport 1 és Eurosport 2 lineáris csatornákat és számos további tartalmat.

A Telex a Warner Bros. Discovery-től azt is megtudta, hogy az HBO Max korábbi, életre szóló előfizetési kedvezményének felhasználói még 3 hónapig 1590 forintos havidíjat fizetnek a Maxért. A következő előfizetési ciklustól kezdve – 2024. július 23-án vagy később – továbbra is megkapják az életre szóló, 33%-os kedvezményüket, ami már a Standard csomag havi díjából jön le. Továbbra is lesznek éves előfizetési díjak is, a teljes évre előfizetők 10 hónap áráért 12 hónapra kapnak hozzáférést. A Standard csomag ára így Magyarországon évi 27 900 forint, a Prémium csomag pedig 38 900 forint lesz.

A Maxra többek közt olyan produkciók érkeznek idén, mint a Sárkányok háza június 17-én debütáló 2. évada, a Colin Farrell főszereplésével készült Pingvin (The Penguin) című széria, vagy a nagysikerű Dűne előzménysorozata, a Dune: Prophecy, valamint mindkét alapcsomag előfizetői hozzáférhetnek majd a párizsi olimpia közvetítéseihez.

hirdetés

Megvan, hogy mikor ér véget a Next Top Model Hungary a TV2-n

Június elején vadonatúj mexikói telenovella indul a TV2-n

Vadonatúj előzetest kapott a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada

Leleplezték a 24 év után visszatérő Fort Boyard - Az erőd szereplőit és műsorvezetőjét

A Házasság első látásra szereplőivel tér vissza a Szerencsekerék a TV2-re

Fontos információ érkezett a Yellowstone utolsó évadával kapcsolatban