Az RTL tavaly november végén nyilvánosságra hozta, hogy egy év kihagyást követően visszatér az X-Faktor. Áprilisban egyesével jelentették be, hogy kik lesznek az új szezon zsűritagjai. Ezúttal Tóth Andi, Majka és Valkusz Milán csatlakozik Gáspár Lacihoz. Július 2-án, most kedden pedig leleplezték, hogy immár harmadik alkalommal lesz Miller Dávid a tehetségkutató műsorvezetője. Most azonban kiderült, hogy nem egyedül fogja ellátni ezt a szerepet.
A Story írta meg, hogy Miller Dávid műsorvezetőtársa a TV2-tól átigazolt Pápai Joci lesz. Pápainak nem ismeretlen ez a szerepkör, ugyanis a TV2-n Majkával közösen vezette a Zsákbamacskát, de az RTL-en is együtt lesznek láthatóak a 15 év után visszatérő Kalandra Fal egyik házigazda-párosaként. Pápai Joci elmondása szerint nagyon izgalmas feladat lesz számára az X-Faktor műsorvezetése.
“Sok castingon részt vettem, megnéztük, milyen felállásban működne a legjobban ez a műsor, hogyan lehet megújítani. Behívtak egy közös castingra Miller Dáviddal, és az első három percben kiderült, mennyire jól működünk együtt. Nem is nagyon kellett erről utána beszélni, mert mindenki azt érezte, hogy ez egy jel”
– nyilatkozta a Storynak.
“Eddig a hasonló nagyszabású showk-ban a zsűri asztalnál ültem, most pedig egy egészen más oldalról tekinthetek bele egy tehetségkutató készítésébe, és ez nagyon izgalmas. Az én szerepem nem is a klasszikus műsorvezetői szerep, aki elmondja, hogy mi fog történni vagy hasonlók, egy sokkal lazább, sokkal inkább hozzám illő feladat az enyém, amiben igazán önmagam lehetek”
– tett hozzá a műsorvezető.

Cyla telefonál, Anger Zsolt főz - számos újdonság érkezik 2026 elején a VIASAT csatornáira

71 évesen elhunyt Catherine O'Hara, a Reszkessetek, betörők! sztárja

Élőben lesz megtekinthető az Oscar-díjátadó az egyik legnagyobb streaming szolgáltatón

Premierözön a Netflixen: 12 film kerül fel januárban a streaming szolgáltatóra

Tarolt a Hunyadi és a Most Wanted a Big Picture Awards 2026-on, íme a nyertesek listája

