A TV2 idén tavasszal több új műsorformátumot is bemutatott, de csak egyetlen egy, a Vigyázat, gyerekkel vagyok! lett sikeres. A heti újdonságok mellett egy napi produkció a Till Attila vezetésével képernyőre került új vetélkedő, az Annyi ésszel, mint erővel! sem hozott fényesen. Az eleinte heti öt nap jelentkező műsor márciusról májusra már csak heti két alkalommal volt látható, míg végül május 4. után le is került a képernyőről. Akkor azt hittük, elfogytak a leforgatott epizódok.

A TV2 azonban úgy tűnik, hogy még azelőtt fejezte be a produkció sugárzását, minthogy a kész adások mind képernyőre kerültek volna. Az Annyit ésszel, mint erővel! ugyanis a mai naptól kezdve újra látható, de már nem a TV2-n és nem is a legnézettebb, esti sávok egyikében. A tévéadó a Till Attila vezette vetélkedő be nem mutatott epizódjait a SuperTV2-n, szombatonként délelőtt tűzi adásra. Azt nem tudjuk, hogy hány epizód maradt még a TV2 tarsolyában, de a műsor új részekkel november 4-én 10:55-től és 11-én 10:45-től is képernyőre kerül.

hirdetés

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

hirdetés