Az Exatlon Hungary 4. évada január 3-án indult a TV2-n. A produkció idén egy rendhagyó, All Star etappal jelentkezett, ahol a korábbi szezonok versenyzői küzdöttek meg egymás ellen. A pénteki adásban fényt derült arra, hogy a döntőbe a Kihívókat erősítő Szente Grétához a Bajnok Busa Gabriella csatlakozott, míg a kékeket erősítő Herczeg-Kis Bálint ellenfele a piros versenyző, Jósa Danny lett. Ezt követően megtartották a fiú és a lány döntő első fordulóját, mindkettőt a kihívó játékosok nyerték meg.

hirdetés

Az elmúlt évek legjobb játékosait felvonultató etap a mai napon a végéhez ért, és kiderült, hogy kik emelhették a magasba a trófeát. A lányoknál mindkét szett mérkőzés 5-2-es eredménnyel zárult. Ezáltal az egykori Kihívó versenyző, Szente Gréta nyerte kettejük párbaját, így ő lett az All Star évad női bajnoka.

A fiúknál a pénteki első fordulóban Bálint győzőtt 5-1-re, a második szettet pedig Danny hozta el 5-2-re. Mivel a szettek döntetlenek lettek, ezért egy harmadik, mindent eldöntő versenysorozatra került sor. Ebben a fordulóban a Bajnok versenyző győzedelmeskedett 5-3-ra. A rendkívül izgalmas végső párbajt így Jósa Danny nyerte. A győztesek a trófea mellett 15-15 millió forintos pénznyereménnyel gazdagodtak. Ezzel az Exatlon All Star évada a 71. résszel véget ért.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része