A nagy pénzrablás (La Casa De Papel) 5., egyben utolsó évada tavaly december 3-án ért véget. A finálé előtt két nappal bejelentette a Netflix, hogy két testvérsorozat is érkezik majd a szériához. Külön spinoffot kap az egyik legnépszerűbb karakter, Berlin, illetve elkészítik A nagy pénzrablás koreai verzióját is, melynek egyik főszereplője a Squid Game sztárja, Park Hae-soo lesz.
Januárban nyilvánosságra hozták, hogy kik lesznek a főszereplők, valamint azt is, hogy a sorozat eredeti címe: Money Heist: Korea – Joint Economic Area lesz. Áprilisban egy rövid videó kíséretében kiderült, hogy a produkció június 24-én debütál a streaming szolgáltatón. A premiere előtt bő egy hónappal, most megjelent a széria első előzetese. Ebből kiderül, hogy a rabló csapat olyan pénzt akar ellopni, ami eddig nem létezett. A történet szerint Korea az egyesülés küszöbén áll, ezért a mai Észak- és Dél-Korea határán egy közös biztonsági területet alakítanak ki. Ezen a helyszínen egy pénzverde is található, ahol egységes valutát nyomtatnak. Az új pénznem azonban nem mindenki számára kedvező.

Vadonatúj, ingatlanokkal foglalkozó reality érkezik az RTL-re

Kiderült, hogy mikor tér vissza a Házasodna a gazda az RTL-re

Megint nagy műsorváltozás lesz szombat este a Hunyadi miatt a TV2-n

Bejelentették, hogy mikor érkezik A renitens 2. évada az RTL+-ra

Máris a feléhez ért a Hunyadi-sorozat vetítése
