Az HBO Max sorozatpremierjei után, most bemutatjuk, hogy milyen új filmekkel bővül a platform kínálata novemberben. A streaming szolgáltatóra az előző hónaphoz képest most több, 20 egész estés produkció érkezik. Legendás filmek és vadonatúj produkciók is elérhetővé válnak a platformon, amelyek által többek közt betekintést nyerhetünk a szuperhősök, a bűntények és a rocksztárok világába.

Nincs baj, drágám

November 1-jén lett megtekinthető a Gal Gadot főszereplésével készült Wonder Woman 1984. A szuperhősnek össze kell gyűjteni minden erejét, hogy szembeszálljon a gazemberrel és az időközben erőre és gyorsaságra szert tevő Cheetah-val. 2-án került be a kínálatba az Ambrus Attila, a „Viszkis rabló” történetén alapuló magyar akciófilm, A Viszkis. Az Antal Nimród által rendezett produkció bemutatja, ahogy az egykori jégkorongozó postákat és bankokat rabolt ki, majd a kisebb akciók egyre keményebbé váltak, a rablásokhoz pedig társat is talált. A főszerepeket Szalay Bence, Schneider Zoltán, Móga Piroska és Klem Viktor játszák.

hirdetés

4-én vált elérhetővé egy amerikai–japán akció-kalandfilm, a Sonic, a sündisznó 2 (Sonic the Hedgehog 2). Dr. Robotnyik és Knuckles egy olyan smaragdot keresnek, amely képes civilizációkat elpusztítani. Sonic és Tails elindul, hogy megtalálják a drágakövet, mielőtt rossz kezekbe kerül. A produkció idén áprilisban jelent meg a hazai mozikban. Szintén ezen a napon érkezett a platformra a The Beatles zenéi köré épülő Across the Universe – Csak a szerelem kell. A romantikus drámában a liverpooli Jude Amerikába utazik, ahol megismerkedik Lucy-val, és egymásba szeretnek. Amikor a lány bátyját Vietnámba küldik, a két fiatal csatlakozik a háborúellenes mozgalomhoz, ám a sors elválasztja őket egymástól.

November 5-én jött az HBO Maxra Denzel Washington filmje, A tűzben edzett férfi (Man on Fire). Az egykori CIA-ügynök barátja tanácsára elvállal egy testőri feladatot Mexikóban. A férfinak egy iparmágnás gyermekét kell védelmeznie, akit végül minden igyekezete ellenére elrabolnak mellőle. 6-án érkezett a platformra az Erős kötelék (Robuste). Az idősödő filmsztár jobbkeze több hétre szabadságot vesz ki, ezért egy biztonsági őrként dolgozó félprofi birkózónőt neveznek ki a helyére. Kettejük közt egyedülálló kötelék bontakozik ki. A főszerepeket Gérard Depardieu és Déborah Lukumuena alakítják.

Bő másfél hónappal a mozis premiert követően, 7-től az HBO Maxon is megtekinthető lett a Nincs baj, drágám (Don’t Worry Darling). Az Olivia Wilde által rendezett thrillerben Alice és Jack tökéletes életet él, mindenük megvan. Körülöttünk azonban mindenki ugyanannál a titokzatos cégnél dolgozik. A lány kérdezősködni kezd a vállalatról, de a cég képviselőinek nagyon nem tetszik a kíváncsisága, és bármire képesek, hogy megőrizzék a titkaikat. A főszerepben Florence Pugh, Chris Pine és az énekes Harry Styles látható.

November 7-én jött a streaming szolgáltatóra egy olasz akció-krimi, a Diabolik. A nagysikerű képregény alapján készült film egy sötét és romantikus történetet mesél el Diabolik mestertolvaj és Eva Kant első találkozásáról. Ginko felügyelő a bűnöző nyomába ered, és megpróbálja megakadályozni gonosz terveit. 9-én kerül be a kínálatba a Crank – Felpörgetve. Az akciófilm története szerint megmérgezik a főhőst, aki csak úgy tudja lelassítani a szívét leállító mérget, ha folyamatosan magasan tartja az adrenalin szintet a testében, ezzel azonban hatalmas zűrzavart okoz.

12-én érkezik a Majdnem híres (Almost Famous) című romantikus dráma. A tizenöt éves rockrajongó egy kis helyi zenei újságba írogat, amikor a Rolling Stone magazin megbízza, hogy készítsen el egy beszámolót a Stillwater együttes koncertturnéjáról. A fiú fejest ugrik a rocksztár életbe, de vajon meddig titkolhatja, hogy még csak tinédzser? Szintén ezen a napon válik elérhetővé Al Pacino és Robert De Niro közös alkotása, a Szemtől szemben (Heat). Neil McCauley, a bűnözők királya az évszázad bűntényére készül, Vincent Hanna nyomozó azonban megszállottan üldözi őt. Bár a rablás sikeres, mégis hiba ütközik a tervbe.

November 13-től lesz megtekinthető a Minari – A családom története (Minari). A dráma egy dél-koreai családot mutat be, akik a nyolcvanas években Kaliforniából egy arkansasi farmra költöznek. A família nehezen boldogul az új helyen, és a messziről érkező nagymamának se könnyű a dolga a gyermekekkel. 14-én egy vígjáték érkezik a platformra. A boldogító nem (In & Out) története szerint egy ifjú sztár az Oscar-díját átvételekor köszönetet mond egykori tanárának és megemlíti, hogy a férfi valójában homoszexuális. A kisvárosban élő angoltanár élete ezt követően a feje tetejére áll.

18-án jön az Armie Hammer és Timothée Chalamet főszereplésével készült Szólíts a neveden (Call Me by Your Name). Elio egy 17 éves amerikai srác, aki szüleivel minden nyarát ugyanabban az Észak-Olaszországban található ódon villában tölti. A művészettörténész édesapja néhány hétre befogadja az egyik tanítványát, aki magával ragadja a fiút.

November 19-én kerül be a kínálatba a Ha ölni kell (A Time to Kill) című dráma. A feldühödött apa a bíróságon lelövi azt a két férfit, akik megerőszakolták tízéves kislányát, ám nem kerültek börtönbe. Egy fiatal sztárügyvéd próbálja menteni az elzárt édesapát. A filmben olyan sztárok láthatóak, mint Sandra Bullock, Matthew McConaughey, Samuel L. Jackson és Kevin Spacey. 20-án válik elérhetővé egy norvég alkotás, A világ legrosszabb embere (The Worst Person in the World / Verdens verste menneske). Julie szerelmi életében és a karrierjében is próbálja a lehető legjobb döntéseket meghozni. Ám ahhoz, hogy egyenesbe jöjjön az élete először el kell fogadnia önmagát. A produkciót januárban mutatták be a magyar mozik.

21-től lesz megtekinthető a platformon a Jane Austen regénye alapján készült Emma. A csinos és gazdag Emma Woodhouse össze nem illő párok és romantikus botlások közepette találja meg a szerelmet. Kiderül, hogy az mindvégig az orra előtt volt. 25-én érkezik a platformra a 2014-es Robotzsaru (RoboCop). A sci-fi akciófilmben az OmniCorp nemzetközi óriáscég harci robotjait szeretnék Amerikában is használni, erre pedig tökéletes alkalom nyílik, amikor egy remek zsaru súlyosan megsérül szolgálat közben. A férfiből létrehoznak egy félig ember, félig robot rendőrt.

November 26-án jön a streaming szolgáltatóra a Szigorúan bizalmas (L. A. Confidential) című krimi-dráma. A produkció középpontjában álló két nyomozó ki nem állhatja egymást, azonban kénytelenek összefogni amikor valaki megpróbálja átvenni az alvilág irányítását. Egyikőjük rájön, hogy egy rendőr is benne van az ügyben. 27-én válik elérhetővé a Denzel Washington által rendezett Napló kisfiamnak (A Journal for Jordan). Mielőtt Bagdadban elesik, Charles Monroe King őrmester egy naplót ír a fiának, azzal a szándékkal, hogy elmondja neki, hogyan éljen jól és tisztességesen annak ellenére, hogy apa nélkül kell majd felnőnie.

A Netflix novemberi sorozatpremierjeiről itt, az HBO Max új szériáiról és friss évadairól pedig itt írtunk korábban.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna