Az HBO csütörtökön New Yorkban tartott rendezvényt, ahol a médiavállalat vezérigazgatója, Casey Bloys több fontos bejelentést is tett. Korábban nyilvánosságra hozta, hogy jövő nyár elején érkezik a Sárkányok háza 2. évada, most pedig újabb sorozatok folytatásáról beszélt. A vezérigazgató elárulta, hogy két népszerű sorozat új évada is legkorábban 2025-ben érkezhet a streaming szolgáltatóra.

A The Last of Us január 16-án debütált a hazai HBO Maxon, a hónap végén pedig be is jelentették, hogy berendelték a 2. évadát. A széria folytatásának forgatása az írói sztrájk és a színészek munkabeszüntetése miatt egyelőre nem kezdődhetett el. Casey Bloys most bejelentette, hogy a sorozat felvétele 2024 elején elindul. Az eseményen az is kiderült, hogy a Pedro Pascal és Bella Ramsey nevével fémjelzett széria 2. évada legkorábban 2025-ben debütálhat az HBO Maxon.

Az Eufória 1. évada 2019 júniusában debütált az HBO-n, a 2. évada pedig tavaly januárban érkezett meg. Még véget sem ért a 2. szezon, amikor berendelték a folytatását. A forgatását azonban elhalasztották, és azóta nagy volt a csend a széria új etapja körül. A médiavállalat vezérigazgatója most azt is nyilvánosságra hozta, hogy a Zendaya főszereplésével készült Eufória 3. évada szintén legkorábban 2025-ben érkezhet a streaming szolgáltatóra. A legújabb etap forgatókönyvén vélhetően még dolgozniuk kell, ugyanis július végén váratlanul elhunyt a sorozat egyik fontos szereplője, Angus Cloud. 

Premierözön a Netflixen: 20 új sorozat vagy friss évad érkezik augusztusban

Ez az 7 sorozat és film érkezik augusztusban az Amazon Prime Videóra

Újabb sztárral bővült a Harry Potter-sorozat szereplőgárdája

Napokon belül indul a Don Matteo 14. évada a TV2 Csoport egyik csatornáján

Hátborzongató előzetest kapott a Netflix népszerű krimisorozatának új évada

Kiderült, hogy Györgyi Anna miért távozott A mi kis falunkból