92 éves korában meghalt Barry Newman amerikai színész. A szomorú hírt a felesége, Angela közölte a The Hollywood Reporterrel, és azt is elárulta, hogy Newman május 11-én vesztette életét a New York-Presbyterian Columbia University Irving Medical Centerben. Newmannél 2009-ben hangszálrákot diagnosztizáltak.
Barry Newman színházi színészként kezdte a pályafutását a Broadway-en, első komolyabb filmszerepét az 1970-ben készült Az ügyvéd című filmben kapta. Évekkel később megkapta a Petrocelli című bűnügyi széria főszerepét. A produkció Magyarországon először az akkori MTV-n volt látható. Newmant globálisan azonban a Száguldás a semmibe című akciófilm tette ismertté. A hazai közönség olyan sorozatokban láthatta még a színészt, mint a Végzetes látomás, a Gyilkos sorok, a J.A.G. – Becsületbeli ügyek, a New York rendőrei és A narancsvidék.

Jövő héttől átalakulnak az RTL hétköznap estéi – itt az új műsorrend

11. heti nézettség - Remekül indított A Nagy Duett

Újabb nagy, szinte minden napot érintő műsorváltozás lesz a TV2-n

Az Agymenők egyik fontos szereplőjéről fog szólni a sorozat vadonatúj spinoffja

Vadonatúj előzetes érkezett A szolgálólány meséje utolsó évadához
