Minden, amit az Amerikai Horror Story 7. évadáról eddig tudunk
Az Amerikai Horror Story eddigi évadai egészen eltérőek voltak, kaptunk szellemjárta házat, az ördög által megszállt elmegyógyintézetet, boszorkánytanyát, cirkuszt egy csomó szörnnyel, vámpírok által uralt hotelt, aztán egy pórul járt reality szereplőgárdájával is megismerkedhettünk. Az antológiszéria a 7. évadban ismét új terepre teszi a lábát, hiszen az elnöki választásokkal foglalkozik, egészen pontosan annak fináléjában veszi fel a történet fonalát. A produkció veteránjai közül ketten mindenképpen visszatérnek, így viszontláthatjuk Evan Peterst és Sarah Paulsont is viszontláthatjuk. Az újonnan érkezők közül pedig mindenképp ki kell emelni Carrie Fisher lányát, Billie Lourdot, illetve Billy Eichnert.