Februárban jelentette be az RTL Klub, hogy tavasszal újra elindítják egykori sikerműsorukat, a 2000-res évek elejétől 2011-ig képernyőn levő Reggelit. Márciusban derült ki, hogy kik alkotják majd a műsor egyik házigazda párosát, és most áprilisban lehullt a lepel a stúdióbelsőről és jó néhány részletről is. Az április 17-én, húsvéthétfő reggelén 7:15-kor induló megújult Reggeli stúdiója négy „helyiségből” áll majd.

A legszélső rész egy télikert, mellette található egy elkülönített rész az élőben fellépő énekesek, zenészek részére. A két fő helyszín a középen található konyha, és a feljebb elhelyezkedő családias hangulatú nappali lesz. Itt zajlanak majd a beszélgetések. A műsor első állandó házigazdája Peller Anna és Lukács Miklós kettőse lesz, a premier adást azonban nem ők, hanem két veterán „reggelis”, Stohl András és Alföldi Róbert nyitja meg.

A vadonatúj reggeli hétköznap reggelente 7 és 9 óra között jelentkezik majd az RTL Klub műsorán. Lesz egy gasztrorovata, valamint a készítők szándéka szerint hétről hétre segíteni szeretnének menhelyen élő állatokon, hogy minél hamarabb új otthonra leljenek. (Fotó: Nesztinger Szilárd)

Streaming után az RTL-en is látható lesz a Bróker Marcsi sorozat

Kiírták a közmédia új vezérigazgatói pályázatát: ezek az elvárások

Látványos előzetest kapott a Netflix nagyszabású produkciója, ami a mozikban is látható lesz

Hangulatos előzetes érkezett a vadonatúj Baywatch sorozathoz

Az RTL leleplezte, mikor indul a Most Wanted testvérműsora, A visszavágó

Lovász László és Radnai Péter: Az élet a tét azoknak ajánlott, akik szeretik az izgalmakat (x)