Meglepő bejelentést tett csütörtökön az RTL Klub. 6 év után visszatér az egyik legrégebbi műsoruk, a Reggeli. A produkció a 2000-es években meghatározó pontja volt a csatornának, majd 2011-ben a válság miatt szűnt meg. Később ugyan az RTL Klub készített reggeli műsort 808 – Minden reggel címmel, de nem volt túl sikeres és 2015-ben meg is szűnt. A sajtóban azóta többször is felmerült, hogy a csatorna újra gyártani fog reggeli produkciót, de ezt Kolosi Péter programigazgató mindig cáfolta. Úgy látszik most megváltoztak a terveik. Részletek az RTL közleményében:
A műsor 2011-ben ért véget, de az RTL Klub úgy döntött, hogy 2017-ben jelentős újítások mellett újraindítja sikerműsorát. Bár a régi-új műsor gyökerei és szellemisége azonosak, a tervek szerint áprilisban képernyőre kerülő új Reggeli a televíziózás világában végbement változásokat maximálisan leköveti majd. Egy minden eddiginél interaktívabb, erős közösségi médiatámogatással bíró műsor várható, amely a nézők hétköznapjait meghatározó témákat könnyed formában, fiatalosan és lendületesen dolgozza majd fel.

Ezek a vadonatúj produkciók érkeznek áprilisban a Disney+-ra

Heti vetítéssel, VIP adásokkal folytatódik a Kincsvadászok – évértékelő interjú Fischer Gáborral

A 100 milliós játszma, Sztárban sztár szünet, 1% Klub – itt a TV2 összes friss bejelentése

Kiderült, hogy ki váltja az ATV várandós időjósát

Duplázott Az Árulók, A renitens és a S.E.R.E.G. - íme a Televíziós Újságírók Díja 15+1 nyertese
