Az Eufória (Euphoria) 1. évada 2019 júniusában debütált az HBO-n. A széria annyira sikeres volt, hogy egy hónappal később a streaming szolgáltató már be is rendelte a következő etapot. A 2. szezon premierje eredetileg 2020-ban lett volna, azonban a világjárvány miatt végül csak 2022 januárjában érkezett meg. Még véget sem ért a 2. szezon, amikor az HBO berendelte az Eufória 3. évadát.
Az új etap munkálatai azonban rengeteget csúsztak, többek közt a forgatókönyvírók és a színészek sztrájkja miatt is, valamint a főszereplők és a rendező beosztásával is nehéz volt egyeztetni a forgatást. 2023 novemberében az HBO bejelentette, hogy a 3. szezon legkorábban 2025-ben érkezhet a streaming szolgáltatóra, azonban egy kreatív döntés miatt tovább tolódtak a felvételek és ez nem valósult meg. Tavaly júliusban Francesca Orsi, az HBO drámasorozatokért felelős vezetője bejelentette, hogy 2025 januárjában végül kezdetét veszi a 3. évad forgatása.
Most pedig kiderült, hogy ezúttal tényleg el tudták kezdeni a munkálatokat, ugyanis az HBO nyilvánosságra hozta, hogy 3 évvel a 2. etap premierjét követően elindultak az Eufória 3. szezonjának felvételei. Arról egyelőre nincs információ, hogy a 8 részes folytatás mikor érkezhet az HBO-ra és a Maxra.