A SorozatWiki Podcast új adásában az AMC legújabb saját gyártású sorozatával foglalkozunk. A Budapesti zsaruk február 3. óta minden hétköznap 22 órakor látható a Spektrumon. A 10 részes ismeretterjesztő sorozatban Thuróczy Szabolcs a BRFK munkatársait követve bemutatja, hogy milyen valójában a rendőrség munkája. Az adásban vendégem a produkció házigazdája, az említett színész és Radnai Péter, az AMC kreatív producere.

Thuróczy Szabolcs és Radnai Péter (Fotó: SorozatWiki)
A beszélgetésből kiderül, hogy miként született meg a műsor ötlete. Elmondták, hogy milyen volt az együttműködés a rendőrséggel és hogyan döntötték el, hogy a sorozatban a BRFK mely osztályai kerüljenek bemutatásra. Megkérdeztük, hogy a Tiltott zónák után egyértelmű volt-e, hogy erre a műsorra is Thuróczy Szabolcsot kérik fel és, hogy a színész mi alapján dönti el, hogy mikor vállal el egy televíziós munkát. Kiderül az is, hogy Thuróczynak mennyire volt nehéz utólag feldolgozni a legdurvább eseteket. Felidézték a sorozat legemlékezetesebb jeleneteit is és elmondták, mik a legnagyobb erősségei.
(Az adást az AMC támogatta.)
A műsor meghallgatható a Spotifyon, az Apple Podcasten, a többi nagy podcast platformon és az alábbi lejátszóval:

Az összes rész elérhetővé vált A renitens 3. évadából a tévés premier előtt

A vártnál később fejeződik be a Pokoli rokonok 2. évada az RTL-en

Különkiadások és Gönczi Gábor - A TV2 is bejelentette a választási műsorának részleteit

Hétfőtől nagy műsorváltozás az RTL-en, jóval későbbre kerül a Pokoli rokonok

Azonnal sikeresebb lett a TV2 Klubnál a helyén újraindított kábelcsatorna
