2020 decemberében a Disney elnöke egy nagyszabású rendezvényen elmondta, hogy a következő években 10 új Star Wars sorozatot akarnak készíteni, melyek közül az egyik a The Acolyte. A 8 részes sorozat a mozifilmeket több száz évvel megelőző A Köztársaság Fénykorába repíti vissza a nézőket. Egy egykori padawan újra összeáll jedi mesterével, hogy egy bűncselekmény-sorozat után nyomozzanak, ám az erők, amelyekkel szembe kerülnek, sokkal baljósabbak, mint azt valaha is gondolták.
Azt már tudni lehetett, hogy a produkció még idén érkezik a Disney+-ra. Nemrég az is kiderült, hogy az Amandla Stenberg főszereplésével készült széria idén nyáron válik elérhetővé a streaming szolgáltatón. A Collider értesülései szerint most már az is megvan, hogy a The Acolyte június 5-én fog debütálni. Az oldal a hírrel kapcsolatban megkereste a Disneyt, azonban nem erősítették meg az információt.