2020 decemberében a Disney elnöke egy nagyszabású rendezvényen elmondta, hogy a következő években 10 új Star Wars sorozatot akarnak készíteni, melyek közül az egyik a The Acolyte. A 8 részes sorozat a mozifilmeket több száz évvel megelőző A Köztársaság Fénykorába repíti vissza a nézőket. Egy egykori padawan újra összeáll jedi mesterével, hogy egy bűncselekmény-sorozat után nyomozzanak, ám az erők, amelyekkel szembe kerülnek, sokkal baljósabbak, mint azt valaha is gondolták.

Azt már tudni lehetett, hogy a produkció még idén érkezik a Disney+-ra, most azonban az is kiderült, hogy mikor. A Collider információi szerint az Amandla Stenberg főszereplésével készült The Acolyte nyáron válik elérhetővé a streaming szolgáltatón, azonban a pontos premierdátumról egyelőre nincs hír.

Két új sztár is csatlakozik a vasárnap visszatérő Heti Heteshez

Számos új sorozat és friss évad érkezik idén a Network4 csatornáira

Borbás Marcsival és Papp Gergővel erősít a 20. évfordulóját ünneplő Network4

Premierözön a Disney+-on: 13 produkció kerül fel szeptemberben

Petrányi Viktória lett a filmreformért felelős miniszteri biztos

Házasság első látásra és Farm VIP: Ezt tudni a TV2 ma induló két nagy realityjéről (x)