Három és fél éve ért véget az egyik legjobb és legnépszerűbb sorozat, a Lost. Ha már mi, rajongók olyan szintű sorozatot azóta sem kaptunk, legalább a szereplőivel viszont találkozunk tévés produkciókban. Az Eltűntek sztárjainak egy része pedig szerencsénkre szerepel más sorozatokban is, de tavaly ilyenkor egyikük szinte saját szériát is kapott. A Park sugárút 666. (666 Park Avenue) 2012 őszén indult Amerikában és egy 13 részes első évad ért meg. A főszerepben a Lost fenegyereke, a sorozatban a negyedik legfontosabb karaktert, John Locke-ot is alakító Terry O”Quinn.

Magyarországon a VIASAT3 tűzi képernyőre november 22-től. A csatorna – mostanra már szokásos módon – sajnos 9 nap alatt ledarálja majd az évadot. A premier napján, pénteken 21:25-kor, míg utána szombaton és vasárnap 21:00-tól kerülnek képernyőre a premier részek, mindhárom nap 3 új epizóddal. A rá következő héten – 29-én pénteken és 30-án szombaton – pedig napi 2-2 résszel a maradék 4 epizód is adásba megy.

A történet ismertetője: Park sugárút 666 – ezen a sejtelmes lakcímen egy társasház áll, ahol bármi a tied lehet, amire vágysz, s melynek rejtélyes tulajdonosa és felesége titokzatos megállapodásokat köt az épületében élőkkel, kielégítve azok bármilyen vágyát – és ők nem is sejtik az igazat… De mindennek megvan a maga ára, nem igaz? Egy szép napon Jane Van Veen és Henry Martin, egy fiatal idealista párocska, lehetőséget kapnak, hogy bizonyítsanak ebben a történelmi jelentőségű házban. A ház ódon falai között sötét természetfeletti erők lakoznak, amik az ott élőket is veszélybe sodorják. A bizonyos lakhatás árára lassan rádöbben Jane és Henry is, akiket menedzsernek vettek fel a tulajdonosok, majd idővel szembesülnek az egész épületet és az ott lakókat behálózó természetfeletti erőkkel.

hirdetés
hirdetés

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra