Március 4-én indul az MTV legújabb napi sorozata, a Marslakók, melyről legutóbb tavaly szeptemberben írtunk. Azóta eltelt egy kis idő, így újabb információk láttak napvilágot a sorozattal kapcsolatosan. Kiderült, hogy egy-egy epizód 6 millió forintba kerül, az előkészítő munkákra pedig 200 millió forintot kellett költenie az MTVA-nak. A Marslakók Produkciós Kft.-vel kötött szerződés értelmében az első évad 77 részes lesz (melyek egyenként 26 percesek), a másodiknak és harmadiknak pedig legalább 180 epizódot kell tartalmaznia. Meglepő, hogy nézettségileg semmiféle elvárás nincs az első etappal szemben, rossz számok esetén is be kell rendelni a produkció 2. szezonját. Utóbbira azonban már tettek kikötést: hoznia kell az m1 főműsoridős átlagát. Azt hiszem, bátran állíthatjuk, hogy ezek azért nem kőkemény feltételek. Az esetleges 3. évadnál pedig egy fokkal feljebb emelték azt a bizonyos lécet: itt már a csatornaátlagot 10%-kal meghaladó nézettséget várnak. A Marslakók minden hétköznap este fél hét és tíz óra között lesz látható.

hirdetés

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

hirdetés