A Netflix július végén jelentette be, hogy Blood Origin címmel testvérsorozatot kap a The Witcher, mely 6 részes lesz és Ríviai Geralt kalandjai előtt 1200 évvel fog játszódni. A történet azt mutatja majd be, milyen körülmények vezettek az első Vajákok felbukkanásához és az egykor pompás tünde birodalom bukásához. Emellett azt is láthatjuk, hogyan kapcsolódott össze az emberek és a szörnyek világa, létrehozva a Kontinens sokszínű világát. A Redanian Intelligence most arról számolt be, hogy értesüléseik szerint az online videotár újabb The Witcher spinoffon dolgozik, melynek főszereplői a mágusok lehetnek.

Az első évadban Yennefer (Anya Chalotra) kalandjainak köszönhetően ismerkedhettünk meg ezzel a szállal, amelyen olyan karakterek mozogtak még, mint a közönségkedvenc Triss Merigold (Anna Shaffer), vagy a gonosz Fringilla (Mimi Ndiweni). Yennefer egy csúnyácska, púpos lány volt a produkció elején, de végül egy olyan gyönyörű nő lett, aki testi adottságaival még a Henry Cavill által játszott, szívtelen szörnyvadászt is meg tudta hódítani. Nem csoda tehát, hogy az online videotár ezt a vonalat is külön ki szeretné bontani egy spinoffal. Hiszen a politikát is szívesen befolyásoló, különleges képességekkel rendelkező gittegylet tagjai az első évad alapján legalább olyan izgalmasak voltak, mint a vajákok.

hirdetés

74 éves korában meghalt Ian Gelder, a Trónok harca színésze

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

hirdetés