Tizenhárom kategóriában hirdettek nyertest a Televíziós Újságírók Díján március 23-án egy ünnepélyes gálaest keretein belül. Megszűntek a járványügyi korlátozások, így végre a megszokott időpontban lehetett megtartani a rendezvényt, melyen több, mint 200-an vettek részt. A gálát kilencedik alkalommal rendezték meg, az eseménynek pedig idén is a Budapest Music Center adott otthont.

A 24.hu, a Hír7, az Index, a Kreatív, a Marketing&Media, a Media1, a Médiapiac, az Origo, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella-Epizód magazin és a TVR-hét szakújságíróiból álló grémium díjazta a tavalyi év legkiemelkedőbb televíziós teljesítményeit és személyiségeit. A díjakat idén is a végső sorrendről szavazó szakújságírók adták át. A rendezvény elején beszédet mondott Kenderessy Szabolcs, a SorozatWiki főszerkesztője, aki a Televíziós Újságírók Díjának ötletgazdája és alapítója. A gála műsorvezetője idén is Gundel Takács Gábor volt, aki már negyedik alkalommal volt az esemény házigazdája. A győztesekről az esemény végén itt számoltunk be.

A Televíziós Újságírók Díja fokozatosan vált egyre nagyobb volumenűvé, eleinte még csak sajtóközleményben hirdették ki a nyerteseket, 2016 óta minden évben egy nagyszabású rendezvény ad otthont a gálaestnek. Idén – a díj 9 éves története során első alkalommal – azonban nem csak a meghívott vendégek, hanem online közvetítések révén a nagyközönség is figyelemmel kísérheti a gálaestet. A TV2 Csoport és az RTL Magyarország ugyanis élőben közvetítette az eseményt az online felületein, az RTL.hu-n és a TV2 Play-en. A rendezvény rangját jól mutatja, hogy 25 év után most először fordul elő olyan, hogy a két nagy médiavállalat együtt közvetítsen egy eseményt.

Gundel Takács Gábor, az este házigazdája

Az ünnepélyes gálára idén minden eddiginél több, 25-30 televíziós és műsorgyártó vezető jött el. A díjátadón többek között részt vett Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója, Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese és programigazgatója, Málnay B. Levente az AMC Networks Central Europe Kft. régiós vezérigazgatója, Németh S. Szilárd, az ATV Csoport vezérigazgatója és Borsány-Gyenes András, a Network4 elnöke. Továbbá Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója, Szabó Balázs, az RTL Magyarország kábelportfólió programigazgatója, Fórizs Tibor, az Antenna Entertainment regionális programigazgatója, Radóczy Katalin, az AMC Networks Central Europe Kft. régiós programigazgatója, Ökrös Gergely, a TV2 Csoport produkciós és kreatív igazgatója és Tóth Csaba, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének frissen megválasztott elnöke is. Az eseményen továbbá megjelent Gelencsér Tímea, Varga Izabella, Pásztor Virág, Scherer Péter, Trokán Nóra, D. Tóth Kriszta, Ganxsta Zolee, Csuja Imre, Kapitány Iván, Kamarás Iván, Anger Zsolt, Puskás Peti, Tóth Gabi, Krausz Gábor és Dobos Evelin is.

2021 legjobb nagyszabású showműsora a Sztárban sztár leszek! lett, a produkció első alkalommal vihette haza a díjat. Tavalyelőtti sikere és tavalyi jelölése után idén ismét a Cápák között nyert legjobb reality kategóriában. A legjobb talkshow díját – a tavalyi esztendőhöz hasonlóan – ebben az évben is D. Tóth Kriszta Spektrum Home-on futó műsora, a DTK: Elviszlek magammal kapta. Idén először alkotott önálló kategóriát a legjobb sportreality. Az elismerést az Exatlon Hungary vihette haza, mely egymás után a harmadik évben kapott díjat, ilyen pedig korábban még nem fordult elő a díj történetében. A színpadon Fischer Gábor köszönetet mondott Palik Lászlónak, illetve kiemelte, hogy a stáb milyen keményen dolgozott Dominikán a koronavírus ideje alatt is.

A Televíziós Újságírók Díjának idei nyertesei

Azt már korábban tudni lehetett, hogy legjobb zsűritag kategóriában nem lesz „címvédés”, ugyanis a tavalyi győztes, Bereczki Zoltán idén nem volt a jelölve. Idén két X-Faktoros is a jelöltek között volt, de a díjat végül Puskás Peti nyerte meg. Gundel Takács Gábor egyik produkciója is kapott elismerést, ugyanis az ATV-n látható A Géniuszt választották meg a legjobb vetélkedőnek. A gálaest házigazdája kiemelte, hogy örül neki, hogy az emberek még fogékonyak az ilyen típusú műsorokra, ugyanis ez a műfaj különösen fontos a számára.

A zsűri döntése alapján a legjobb heti sorozat az Apatigris lett. A legjobb női műsorvezető kategóriában nem történt meglepetés, hetedik alkalommal is Ördög Nóra kapta az elismerést. Ő volt az egyetlen nyertes, aki nem volt ott a rendezvényen, ugyanis külföldi szabadságát tölti éppen. Egy év szünet után ismét külön kategóriát kapott a legjobb gasztroreality, melynek díját A Konyhafőnököt és A Konyhafőnök VIP-t megelőző Séfek séfe nyerte. A TV2 először nyert ebben a kategóriában.

A legjobb napi sorozat kategóriában az esélyesek között ott volt a tavaly véget érő Barátok közt is, de a győztes a Keresztanyu lett, melynek 1. és 2. évada is képernyőre került tavaly. A produkció showrunnere, Hámori Barbara köszönetet mondott az RTL Magyarországnak, hogy a Drága örökösök után ismét egy sikeres vidéki szérián dolgozhat. A legjobb férfi műsorvezető a többszörös győztes, Till Attila lett, aki Gundel Takács Gábort és Istenes Bencét előzte meg.

Kenderessy Szabolcsnak, a SorozatWiki főszerkesztőjének és a Televíziós Újságírók Díja alapítójának köszöntő beszéde

Az utolsó előtti díj a legjobb színésznő kategória volt. Az elismerést a Nemzet Színésze, a Keresztanyu sztárja Molnár Piroska kapta. Ehhez kötődik az este legmeghatóbb és legemlékezetesebb pillanata is. Az egész terem felállva, hosszasan tapsolta a legendás színésznőt, aki sokáig meg sem tudott szólalni a hangos gratuláció miatt. A legjobb színésznek járó díjat A mi kis falunk polgármesterét alakító Csuja Imre kapta.

A rendezvény a korábbi évekhez hasonlóan idén is nagyszerű hangulatban telt. A regisztráció 19:15-kor kezdődött, a díjak átadása pedig 21:45-kor ért véget. Ezután svédasztalos vacsora vette kezdetét, ahol a vendégeknek lehetősége nyílt arra, hogy közösen ünnepeljenek, beszélgessenek. Az eseményen több, mint 200-an vettek részt, a televíziós szakembereken kívül pedig kifejezetten sok ismert személy, rengeteg fotós és újságíró is jelen volt. Az utolsó vendégek 1 óra után távoztak.

Korábbi cikkünkben összegyűjtöttük, hogy a Televíziós Újságírók Díja hol tekinthető vissza teljes egészében. Most pedig jöjjön egy fotógaléria a gáláról:

 

Az asztalnál bal oldalt hátul Dr. Trinn Adrienn, a TV2 Csoport jogi vezetője, Dobsi Adrienn kommunikációs igazgató, Pavel Stanchev vezérigazgató, tőle balra a másik asztalnál Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese, középen Krausz Gábor, tőle jobbra Tóth Gabi, Demcsák Zsuzsa, Till Attila, Csernátony Dóra, a Propaganda producere, Gelencsér Timi és Fischer Gábor programigazgató

A képen jobbra Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese, mögötte Kovács Dániel Richárd vezető rendező, tőle balra Gosztola Ábris, A Tanár vezető operatőre, Verebély Marcell, az X-Faktor senior kreatív producere, Puskás Peti, Nikolits Dóra kommunikációs kampányvezető, Jakab Ádám, a Fókusz főszerkesztője, Szabó Balázs kábelportfólió programigazgató, és Szabó Zoltán marketing és kommunikációs igazgató

A legjobb nagyszabású showműsor a Sztárban sztár leszek lett, a díjat Csiszár István győztes, Till Attila, Kirády Attila, az IKO kreatív igazgatója és Tóth Gabi vette át

A legjobb reality kategória nyertese a Cápák között lett, a díjat Lakatos István, Moldován András, Varró Szabolcs, az RTL kreatív producere, Tomán Szabina, Balogh Péter és Máté Kriszta producer vették át

A legjobb talkshow idén is a DTK: Elviszlek magammal lett, a díjat Radóczy Katalin, az AMC regionális programigazgatója és D. Tóth Kriszta vették át

Az átadó újságírók asztala

A legjobb sportreality az Exatlon Hungary, a díjat Gelencsér Tímea és Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója vették át. A műsor a gála történetében először háromszor egymás után tudott nyerni.

A 2021-es év zsűritagja, az X-Faktor mentora, Puskás Peti lett

A legjobb vetélkedő a Géniusz, a díjat Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója, Wisinger János producer, Gundel Takács Gábor és Károlyi Anikó főszerkesztő vették át

Bal oldalt lent Zsingor Dániel, a Keresztanyu kreatív producere, tőle jobbra Sajgál Erika, mögötte Tóth Csaba, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálatok Egyesületének elnöke, mögötte Balázs Iván vezető vágó, Balogh Anna, Lengyel Ferenc, Molnár Piroska, Hámori Barbara showrunner, Ganxsta Zolee és Ullmann Mónika

Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese

A tavalyi év legjobb heti sorozatának az Apatigrist választották, a díjat Kenderessy Szabolcs, a SorozatWiki főszerkesztője és a díj alapítója adja át Kovács Dániel Richárd vezető rendezőnek

Kovács Dániel Richárd vezető rendező, Scherer Péter és Kovács István rendező

A legjobb női műsorvezető Ördög Nóra lett, a díjat Losonczi László, a TV2 kreatív producere és Nóra közeli barátja vette át

A 2021-es év gasztro realityjének a Séfek séfe műsort választották, a díjat Kirády Attila az IKO kreatív igazgatója, Losonczi László TV2 kreatív producer, Szalontai Rita IKO kreatív producer és Krausz Gábor vették át

A legjobb napi sorozat a Keresztanyu lett, a díjátvevők Hámori Barbara showrunner és Zsingor Dániel kreatív producer

A tavalyi év legjobb férfi műsorvezetője, Till Attila

Bal oldalt kékben Radnay Péter, Az első influenszerek kreatív producere, tőle jobbra D. Tóth Kriszta, Málnay B. Levente, az AMC regionális vezérigazgatója és kettővel jobbra Radóczy Katalin regionális programigazgató

A 2021-es év legjobb színésznője a Keresztanyuban nyújtott alakításáért Molnár Piroska lett. A díjat átadja F. Tóth Benedek, az Index főszerkesztő-helyettese

Az este legnagyobb pillanata, amikor a teljes terem állva tapsolta Molnár Piroskát, a képen tőle balra Németh Kristóf, jobbra Lengyel Ferenc

Trokán Nóra, a színésznő kategória másik jelöltje

Az év színésze Csuja Imre lett, A mi kis falunkban nyújtott teljesítményéért

Nyertesek közös képe: Krausz Gábor (Séfek séfe), Tóth Gabi (Sztárban sztár leszek), Kirády Attila, az IKO kreatív igazgatója (Sztárban sztár leszek, Séfek séfe), Till Attila (Sztárba sztár leszek és az év férfi műsorvezetője és Fischer Gábor (Sztárban sztár leszek, Exatlon Hungary, Séfek séfe), a TV2 Csoport programigazgatója

Károlyi Anikó főszerkesztő, Wisinger János producer és Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója A Géniusz díjával

Gelencsér Tímea és Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója az Exatlon Hungary díjával

Lengyel Ferenc, Hámori Barbara, a Keresztanyu showrunnerre, Ganxsta Zolee, Dobos Evelin, Zsingor Dániel kreatív producer és Magyar Attila

Kamarás Iván a Mintaapákban nyújtott alakításáért került a legjobb három színész közé

Ökrös Gergely, a TV2 Csoport produkciós és kreatív igazgatója és Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérizgatója

Pásztor Virág, a Barátok közt és a Hotel Margaret színésznője

Hegyes Bertalan és Stana Alexandra a Dancing with the Stars versenyzői

Moldován András, Varró Szabolcs, az RTL kreatív producere, Lakatos István, Tomán Szabina, Balogh Levente, Máté Kriszta producer és Balogh Péter a Cápák között díjával

Kovács István rendező, Kovács Dániel Richárd vezető rendező és Scherer Péter az Apatigris díjával

Megérkezett a The Last of Us első előzetese

Eseménydús előzetes érkezett a Sárkányok háza legújabb részéhez

Bejelentette a Netflix, hogy mikor érkezik az Elit 6. évada

A szokásosnál hónapokkal később, ekkor indulhat A mi kis falunk új évada az RTL-en

Október közepén három vadonatúj török sorozat érkezik a TV2 Csoport csatornáira

Ez várható a Nyerő Páros ma induló 6. évadában (x)

Visszatér az ATV-re Gundel Takács Gábor díjnyertes vetélkedője (x)