A Netflix kedden bejelentette, hogy 2023 első negyedévében 1,75 millióval bővült a felhasználóik száma, ezzel pedig rekordot értek el, ugyanis így már 232,5 millió előfizetővel rendelkeznek. Az előző év azonos időszakához képest ez 5 százalékos növekedést jelent. A cég 1,3 milliárd dolláros negyedéves nyereségről számolt be. Emellett a jelszómegosztásokról is szót ejtettek.

Tavaly több országban is elkezdték kiszűrni a jelszavak megosztását, ugyanis becsléseik szerint jelenleg nagyjából 100 millió ember használhatja ingyen a platformot. Év elején a Netflix elkezdte tesztelni a pótdíjas rendszert, amely által egy bizonyos havidíjért cserébe lehetőség nyílik alfiókokat hozzárendelni a főfiókhoz. A rendszernek az első negyedévre tervezett széleskörű kiterjesztését azonban elhalasztották 2023 második negyedévére, így hamarosan más országokban is bevezetik ezt az opciót, köztük az Egyesült Államokban is. Arról azonban egyelőre nincs információ, hogy hazánkban mikor léphet ez életbe.

hirdetés

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője

Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada

Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re

A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán