2015 végén rúgták ki Jakupcsek Gabriellát az MTVA Ridikül című műsorától. 2016-ban Dióssy Klári vette át a helyét és azóta ő a produkció műsorvezetője. Az elmúlt 9 évben a talkshow 1739 adását vezette le, 2025 első adásában azonban átadta a stafétát a műsor új háziasszonyának, Kocsis-M. Brigittának, aki január 7-től várja a pszichológiai, a mentálhigiéniai és a lelki fejlődést célzó témák iránt érdeklődőket – írja a 24.hu az MTVA-ra hivatkozva.

(Fotó: MTVA/Csöndör Kinga)

Dióssy nem távozik teljesen a közmédiától, ugyanis a Kossuth Rádió Délelőtt című műsorában továbbra az egyik házigazdája marad. Kocsis-M. Brigitta médiaszakember és coach, korábban többször volt vendége a Ridikülnek, évekig volt újságírója a Ridikül Magazinnak és tizenegy évig vezette az M5 kulturális csatorna Novum című tudományos műsorát.

„A heti magazin után napi talkshow-t vezetni nagy szakmai előrelépés számomra. Nagyon vágytam ezt a műsort vezetni, már a casting során azt éreztem, hogy hazaérkeztem”

– idézte a lap Kocsis-M. Brigittát. A Ridikül új házgazdája hozzátetette, hogy a coachingnak köszönhetően könnyen tud kapcsolódni az emberekhez, szereti a pszichológiai témákat és közel áll hozzá az üzlet és a sport témaköre is.

(Fotó: Kocsis-M. Brigitta Facebook oldala)

„Nem titkolt célom, hogy a kérdéseimmel, átkeretezéseimmel, a beszélgetések dinamikájának alakításával olyan emberekhez is eljuttassam az önismeret, tudatosság, pozitív pszichológia egy-egy kis szeletét, akik lehet, hogy sosem jutnának el mentálhigiénés szakemberhez az életük során.”

Premierözön a Netflixen: 23 új sorozat vagy friss évad érkezik szeptemberben

Megújulva tér vissza a közmédia egyik legismertebb produkciója

Az RTL leleplezte Az Árulók idei évadának újabb három játékosát

Kiderült, hogy mikor jön egy népszerű bűnügyi sorozat új évada a SkyShowtime-ra

Ez a 7 sorozat és film érkezik szeptemberben az Amazon Prime Videóra

Műsorváltozás lesz szombat este az X-Faktor miatt az RTL-en