A novemberi premierek után bemutatjuk, hogy milyen sorozatpremierek érkeznek a Netflixre decemberben. Az előző hónaphoz képest most jóval több, 19 újdonsággal és friss évaddal fog bővülni a platform kínálata. Az év utolsó hónapjában többek közt betekintést nyerhetünk a barátságok, a járványok, a bűnügyek és a kémek világába is, valamint karácsonyi szériákat is nézhetünk. Spanyol, koreai, török, lengyel és olasz produkciók közül is válogathatunk majd.

hirdetés

December első napján válik elérhetővé egy vadonatúj lengyel thriller sorozat, a Zsákutca (Dead End / Pewnego razu na krajowej jedynce). Egy közös autóban utazó, idegenekből álló társaság véletlenül egy bankrablóval cserél járművet, aki ezután a nyomukba ered a csomagtartóban felejtett kétmillió zloty (kb. 175 millió forint) visszaszerzése miatt. 2-án érkezik a Kristin Hannah azonos című regénye alapján készült Firefly Lane – Szentjánosbogár lányok 2. évadának első fele. A drámasorozat utolsó etapjában többek közt látható, hogy Kate megküzd Johnny iraki útjának fájdalmas utóhatásaival, míg Tullynak szembe kell néznie egy perrel, miután kilépett a talkshowjából, és újra kell kezdenie a karrierjét. Emellett az is kiderül, hogy mi vethetett véget Tully és Kate harminc éven át tartó barátságának.

Szintén ezen a napon kerül be a kínálatba egy új török sci-fi széria is. Az Izzó koponya (Hot Skull / Sicak Kafa) egy disztópikus világot mutat be, ahol egy emberi szóval terjedő járvány pusztít. Eközben az országot zsarnokként uraló szervezet egy, a fertőzésre immunis nyelvészt üldöz. Az Afşin Kum regénye alapján készült produkció 1. szezonja 8 részből áll.

7-én jön a Netflixre egy ünnepi alkotás, az Utálatos karácsony (I Hate Christmas / Odio il Natale). Az olasz szériában egy szingli nővér karácsonykor szeretne elkerülni minden kínos kérdést a szerelmi életéről, ezért azt hazudja a szüleinek, hogy van pasija. Gianna kétségbeesett keresésbe kezd, hogy mindössze 24 nap alatt társat találjon magának az ünnepekre. Szintén ettől a naptól lesz megtekinthető a Smiley. A friss spanyol romantikus vígjátékban Álex épp egy szerelmi csalódáson van túl, amikor dühében egy hangüzenetet küld a barátjának, ám azt véletlenül egy ismeretlen, Bruno kapja meg. A tévedés miatt végül találkoznak, és ami randevúnak indul, annak végül nagyobb jelentősége lesz.

Ugyanezen a napon debütál egy mexikói vígjáték is, A legszebb virág (The Most Beautiful Flower / La flor más bella). A produkció Michet követi nyomon, aki megpróbál helytállni a középiskolában és kiigazodni a szédítő társadalmi elvárások, a családi hagyományok és egy szerelmi nyolcszög közepette. Az önbizalommal, szenvedéllyel és sok önszeretettel rendelkező Mich eltökélt szándéka, hogy önmaga legjobb verziója legyen, még ha nem is tudja igazán, hogy mit csinál.

9-én jön A besúgó (Cat) című bűnügyi sorozat 1. évada. Az indiai széria története szerint az álnéven élő, egykori rendőrségi informátort felkérik, hogy épüljön be egy nagy drogbirodalomba. A férfi kénytelen ezt megtenni annak érdekében, hogy megmentse testvére életét, miközben egy veszélyes ismerősre bukkan a sötét múltjából. Szintén ekkor érkezik a Hogyan rontsuk el a karácsonyt (How To Ruin Christmas) 3. etapja. A dél-afrikai vígjáték folytatása Beauty és Sbu babaváró bulijáról szól. Vajon két kaotikus karácsonyt követően a Sello és a Twala család képesek lesznek félretenni a nézeteltéréseiket, hogy üdvözölhessék a pár első babáját?

Ugyanezen a napon debütál A nagy pénzrablás: Korea (Money Heist: Korea – Joint Economic Area) 1. szezonjának második fele. A 6 részből kiderül, hogy a rablócsapat hogyan menekül meg a Pénzverdéből, miközben Rio és Tokió, valamint Denver és Mi-seon románcának fejlődése is látható. 14-én kerül be a kínálatba egy friss lengyel drámasorozat, A csillogó élet ára (Glitter / Brokat). Az 1976-ban játszodó történetben három határozott nő próbál boldogulni a társadalmi és politikai változások közepette, függetlenségre, anyagi szabadságra és szerelemre vágyva.

16-án válik elérhetővé a Karácsonyi vihar (A Storm for Christmas) című minisorozat. Sorsok fonódnak össze az oslói reptéren, ahol a rendkívüli időjárás összezárja az utazókat és dolgozókat, akik így kénytelenek együtt tölteni a karácsony előtti utolsó órákat. A norvég produkció 6 epizódból áll. Ugyanekkor érkezik a Netflixre egy nigériai dráma, a Távol az otthontól (Far From Home) 5 részes 1. évada is. Ishaya egy karizmatikus tinédzser és tehetséges művész, aki szegény családból származik, és akinek álmai hirtelen elérhetőnek tűnnek, amikor egy rangos ösztöndíj az ország legelőkelőbb iskolájába juttatja őt. Mindeközben egy hatalmas titok fenyegeti Ishaya újdonsült státuszát, és végső soron a családja biztonságát.

Szintén 16-án jön a Noah Centineo (A fiúknak, akiket valaha szerettem) főszereplésével készült Megzsarolva (The Recruit). A sorozat 8 epizódos 1. etapjában a CIA egyik újonca fejest ugrik a nemzetközi kémkedés veszélyes világába, amikor egy korábbi informátor azzal fenyegetőzik, hogy kiszivárogtatja az ügynökség titkait. Miközben az újonc megpróbál tárgyalni az ügynökkel, fenyegető személyekkel és csoportokkal találja magát szemben, és az életét kockáztatja.

21-től lesz megtekinthető az Emily Párizsban (Emily in Paris) 3. szezonja. Lily Collins romantikus vígjátékának folytatásában már egy év eltelt azóta, hogy Emily Párizsba költözött álmai munkája miatt. Két nagyon különböző út előtt állva el kell döntenie, hogy kihez hűséges a munkájában és a szerelmi életében egyaránt, miközben további kalandokban merül el a fények városában. 22-én érkezik az Alice Határországban (Alice in Borderland) folytatása. A japán sci-fi sorozat története szerint egy céltalan gamer két barátjával együtt egy alternatív Tokióban találja magát, ahol az életben maradásért kénytelenek egy sor szadista játékban részt venni. A 2. etap cselekménye 8 epizódból épül fel.

25-től válik elérhetővé a The Witcher előzménysorozata, Vaják: A vér eredete (The Witcher: Blood Origin). A minisorozat története 1200 évvel az anyaszéria előtt játszódik, így megismerhetjük benne a magányos szörnyvadászok első nemzedékét és a Szférák Együttállásának történetét is, valamint az ősi elf civilizációt is feltárja majd, annak pusztulása előtt. A 4 részes produkcióban a tündevilág hét számkivetettje összefog egy mindenható birodalom ellen.

26-án kerül be a kínálatba egy vadonatúj brit thriller sorozat, az Árulás (Treason). Az MI6 egyik igazgatóhelyettesének fényes jövője éles fordulatot vesz egy orosz kémmel, Kara-val való találkozást követően, melynek hatására megkérdőjelezi az egész életét. A spionnal ugyanis bonyolult közös múltja van. Ezt követően Kara, Adam és a felesége, Maddy megpróbálják leleplezni egymás titkai, és eligazodni a politikai és diplomáciai kapcsolatokban. Az 5 részes minisorozat főszereplőit Charlie Cox (Daredevil), Olga Kurylenko (A Quantum csendje) és Oona Chaplin (Trónok harca) alakítják.

30-án lesz a premierje egy koreai produkciónak, a Dicsőségnek (The Glory). Egy fájdalom és erőszak által uralt gyerekkor után egy nő mozgásba hozza gondosan kieszelt bosszútervét. A drámasorozat 1. évada 8 epizódból áll. Az év utolsó napján, 31-én debütál a Tolakodó pillantás (Lady Voyeur / Olhar Indiscreto). A brazil pszichológiai thrillerben a hekker Miranda imád kémkedni a szexmunkás szomszédja, Cléo után. Egy nap Cléo bekopogtat az ajtaján, és megkéri, hogy vigyázzon a kutyájára, amíg ő elutazik. Ugyanezen a napon a hacker sorsa örökre megváltozik, amikor találkozik álmai férfijával. De vajon a férfi az, akinek mondja magát?

A Disney+ decemberi premierjeiről itt írtunk korábban.

hirdetés

18 új sorozat, vagy friss évad érkezik februárban a Netflixre

Az RTL megerősítette a The Voice tehetségkutató idei érkezését

Kiderült, hogyan fogja kiszűrni és megbüntetni a Netflix a jelszómegosztásokat

Távozik az RTL marketing és kommunikációs igazgatója

A Médiatanács megbüntette az ATV-t

Előzetest kapott a Netflix egyik népszerű sorozatának 3. évada