A decemberi premierek után bemutatjuk, hogy milyen sorozatpremierek érkeznek a Netflixre januárban. Az előző hónaphoz képest most még több, összesen 21 újdonsággal és friss évaddal fog bővülni a platform kínálata. 2023 első hónapjában többek közt betekintést nyerhetünk a gyász, a természetfeletti lények és a bűntények világába is. Spanyol, török, koreai, dán, lengyel és brazil produkciók közül is válogathatunk majd.

hirdetés

Az év első napján vált elérhetővé egy vadonatúj minisorozat, a Kaleidoszkóp (Kaleidoscope). A történet szerint egy mestertolvaj és csapata megkísérel egy hétmilliárd dolláros, nagyszabású és bonyolult rablást. Terveiket azonban árulás, kapzsiság és egyéb veszélyek ássák alá. A 8 részes sorozat különlegessége, hogy a nézők szabadon választhatják meg, hogy milyen sorrendben nézik meg a részeket, egyedül az utolsó epizód fix.

Ugyanezen a napon egy másik minisorozat is érkezett. A Tolakodó pillantás (Lady Voyeur / Olhar Indiscreto) középpontjában Miranda, egy tehetséges hekker áll, aki imád kémkedni a szexmunkás szomszédja, Cléo után. Egy nap Cléo bekopogtat az ajtaján, és megkéri, hogy vigyázzon a kutyájára, amíg ő elutazik. Ezt követően Miranda egy veszélyes nyomozásba bonyolódik. A brazil pszichológiai thriller 4 epizódból áll. 4-én kerül be a kínálatba A felnőttek hazug élete (The Lying Life of Adults / La vita bugiarda degli adulti) című olasz széria. A 6 részes 1. évad az 1990-es évekbe kalauzolja el a nézőket. A pimasz és merész Vittoria néni megmutatja a burokban élő unokahúgának Nápoly másik arcát, felbosszantva ezzel a tinédzser szigorú szüleit.

Január 5-én jön a Netflixre egy új, 6 epizódos dán produkció, a Koppenhágai cowboy (Copenhagen Cowboy). Miután egész életében emberi kabalaként adták-vették, a titokzatos természetfeletti képességekkel rendelkező nő, Miu bosszúra készül azok ellen, akik ártottak neki. Szintén ettől a naptól lesz megtekinthető a Ginny és Georgia 10 részből álló 2. etapja. Ebben Ginny megtudja, hogy mostohaapja nem természetes halállal halt meg, és azzal a tudattal is meg kell birkóznia, hogy ki a gyilkos. Eközben Georgia esküvőt tervez, és szeretne mindent a múltban hagyni.

Ugyanekkor érkezik A férjem nevében (Woman of The Dead / Totenfrau) című osztrák bűnügyi sorozat 1. szezonja. A 6 epizódos szériában egy nő bosszúszomjas küldetésbe kezd férje gyilkosának megtalálására. Eközben viszont felfedi a kis hegyi közösségének legmélyebb és legsötétebb titkait. A produkciónak november 7-én volt a premierje az osztrák ORF csatornán.

Január 9-én indul egy friss koreai sorozat, A döntés (Trolley / Teurolli). Egy váratlan tragédia kimozdítja a képviselő feleségét a magánéletéből, és szembe kell néznie a családi titkokkal és saját zavaros múltjával. A főszereplőket Kim Hyun-joo (Út a pokol felé) és Park Hee-soon (A mintacsalád) játszák. A 16 részből álló dráma december 19-én debütált a koreai SBS TV-n. 11-én válik elérhetővé a Sexify 2. évada. A lengyel vígjátéksorozatban egy tapasztalatlan diáklány és a barátai felfedezik az intimitás ijesztő világát, hogy egy innovatív szexapp kifejlesztésével megnyerjenek egy technológiai versenyt.

12-től lesz megtekinthető az online videótáron A maikoház szakácsa (The Makanai: Cooking for the Maiko House) című japán dráma. Két elválaszthatatlan barátnő Kiotóba költözik, hogy álmaikat megvalósítva maikók legyenek. A szigorú bentlakásos iskolában azonban kiderül, hogy az egyikük másra hivatott. A 9 részes széria Koyama Aiko képregénye alapján készült. Szintén ekkor jön a Netflixre a Vikingek: Valhalla (Vikings: Valhalla) 2. etapja. A folytatásban Kattegat tragikus bukása után Leif, Freydis és Harald Olaf serege elől menekül. Szökevényként új kalandokba vágnak, miközben próbára teszik a bátorságukat a fjordokon túli világban. Az új szezon 8 epizódból áll.

A Túl a vörös kanapén (Sky Rojo) 3. évada január 13-án érkezik a streaming szolgáltatóra. A spanyol sorozatban Coral, Wendy és Gina elmenekül a stricijük és a verőemberei elől. A 8 részes új etapban Moises mindent megtesz, hogy levadássza a lányokat és megbosszulja Christian halálát. Ugyanezen a napon debütál egy igaz eseményeken alapuló széria, a Tragikus történet (Trial By Fire). Az indiai minisorozatban az uphaari mozitűz után két gyászoló szülő  próbálja feldolgozni gyerekeik elvesztését, miközben eltökélten harcolnak az igazságért.

19-én kerül be a kínálatba az Azok a 70-es évek show spinoffja, az Azok a 90-es évek show (That 90s Show). Kitty és Red Forman tinédzserek új generációját szállásolja el a pincéjében, amikor az unokájuk, Leila úgy dönt, hogy Wisconsinban tölti a nyarat. A 10 részes szériában visszatérnek az anyasorozat főszereplői, így többek közt Mila Kunis, Ashton Kutcher, Topher Grace és Laura Prepon is látható lesz benne. Szintén ekkor válik elérhetővé egy francia minisorozat, a Nők a fronton (Women at War / Les combattantes). A 8 részből álló szériában amikor a német csapatok előrenyomulásával egyre több férfi harcol a frontvonalba, négy nőnek otthon kell helytállnia a pusztító háború közepette. A drámasorozat szeptemberben indult a francia TF1-en.

Január 20-án érkezik a Fauda 4. etapja. Az izraeli produkció folytatásában Doron dühös és frusztrált, amiért kirúgták a csoportból, és bűntudata van csapattársa halála miatt. Ayub kapitány segíteni akar neki, ezért beszervezi őt egy egyszerű feladatra Brüsszelbe, ahol egy Omar Tawal nevű, libanoni származású forrással találkoznak. Az új évad történetében szerepet kaptak a libanoni Hezbollah aktivistái és palesztin fegyveresek is. Szintén ezen a napon jön a Netflixre Az elnökjelölt (Represent / En Place) című francia vígjátéksorozat. Egy párizsi ifjúsági központ vezetője a befutóesélyes jelöltek egyikévé válik az elnökválasztáson. De Franciaország vajon készen áll az első fekete elnökére?

Ugyanekkor válik elérhetővé egy új török fantasy, A kígyók úrnője (Sahmaran). Amikor Sahsu Adanába megy egy előadásra, az tökéletes alkalom, hogy szembenézzen elhidegült nagyapjával. Hamarosan azonban egy legenda kellős közepén találja magát. A férfi főszereplőt Az én kis családomból ismert Burak Deniz alakítja. Szintén ettől a naptól lesz megtekinthető A nyomornegyed törvénye (Shanty Town) 1. szezonja. A nigériai bűnügyi thriller sorozatban egy csapatnyi kurtizán megpróbál kitörni egy hírhedt alvilági vezér szorításából, ám a politikai korrupció és a vérkötelékek miatt szinte lehetetlen szabadulniuk.

Január 25-én debütál a Sarokba szorítva (Against The Ropes / Contra Las Cuerdas) című mexikói drámasorozat. A történet szerint a börtönből szabaduló Ángela igyekszik visszanyerni a lucha libre pankrációért rajongó kislánya tiszteletét, ezért misztikus női birkózóhősként ő is ringbe száll. 27-én érkezik a Jonathan Stroud regénye alapján készült Lockwood és Tsa. (Lockwood & Co.) 8 részes 1. évada. A brit fantasy szériában egy szellemek által sanyargatott világban három tini összefog, hogy paranormális nyomozókként mindent kockára téve felgöngyölítsenek egy ördögi összeesküvést.

Szintén ezen a napon válik elérhetővé egy vadonatúj spanyol produkció, Az eltűnt lány (The Snow Girl / La Chica de Nieve). Egy Amaya nevű kislány eltűnik egy málagai felvonuláson. Egy fiatal újságíró minden áron segíteni akar a lány szüleinek megtalálni őt. A 6 epizódból álló minisorozat főszereplőit A lány a tükörben című sorozatból ismert Milena Smit és a Warrior Nun-ban is szereplő Tristán Ulloa játszák.

A Disney+ januári premierjeit itt mutattuk be.

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre