A filmvásznakon a western műfaja az 1903-as A nagy vonatrablás című film óta él és virul, mely olyan világsztárokat nevelt ki, mint a legendás Clint Eastwood. A cowboyok világában időről-időre a tévéképernyőkön is eldurrogtatnak néhány pisztolylövést, a nézők azonban ritkábban találkozhatnak ilyen sorozattal. Most összeszedjük, hogy az elmúlt években milyen western szériákat volt érdemes nézni, listánkban 2004 és napjaink között vesszük végig a figyelemre méltó produkciókat.

A Deadwood 2004 és 2006 között került képernyőre az HBO-n, a sorozat pedig mára kult státuszba lépett bizonyos körökben. A 3 évadot megért western széria az 1870-es évek Dél-Dakotájába kalauzolt, David Milch alkotásában több zseniális teljesítményt is láthattunk, többek között a zord Timothy Olyphantnak és a kőkemény Ian McShane-nek köszönhetően. Több éves előkészítés után az HBO úgy döntött, hogy a Deadwood történetét egy tévéfilmmel zárják le, mely 10 évvel a sorozat után játszódik és május 31-én debütál a kábelcsatornán. A szériát idehaza a magyar HBO vetítette.

Ha valakit a vonatok érdekelnek, mert például kiskorában szerette őket nézni az állomáson, annak az AMC által 2011 és 2016 között vetített Hell on Wheelst ajánljuk. Az 57 részes produkció az első amerikai transzkontinentális vasútvonal megépítését dolgozza fel, a szokásos kábeles eszközökkel. A történetben fontos szerepet kap a bosszú, hiszen a főszereplő Cullen Bohannon (Anson Mount) egy korábbi katona, aki megölt gyermekéért és nejéért akar revansot venni.

hirdetés

Taylor Sheridan neve az elmúlt években szinte garantálja a minőségi szórakoztatást. A rendező olyan filmeket készített, mint a Wind River, vagy éppen a Sicario, most pedig az ugyancsak gyönyörűen fényképezett, komor hangulatú Yellowstone (az első képen) című sorozat kecsegteti jó pár órás kalanddal a nézőket. A produkció főszereplője az Oscar-díjas Kevin Costner, a széria pedig afféle modern western, melynek középpontjában a Montana államban élő rendkívül befolyásos Dutton család áll, akik a legnagyobb egybefüggő földterületet birtokolják egész Amerikában. A Yellowstone 2018-ban mutatkozott be Amerikában, idehaza a sorozat első évadát az RTL Spike vetíti, minden szombaton 21:00-kor. Az etap 10 részes, a családi intrikák és a hatalmi játszmák miatt a Trónok harca rajongóinak is ajánlott néznivaló.

A Westworld (a második képen) némiképp kilóg a sorból, hiszen egy olyan felnőtteknek szóló kalandparkról szól az HBO sorozata, melyben örömlányok és robot cowboyok szórakoztatják a pénzes látogatókat. Az 1973-as eredeti, ugyancsak Westworld (idehaza Feltámad a vadnyugat) című film feldolgozása hiperrealisztikus, még a nézők is nehezen mondják meg néha, hogy a western világ népe valójában nem hús-vér emberekből áll. A magyar HBO-n is vetített produkció 2016 őszén és 2018 tavaszán jelentkezett egy-egy 10 részes évaddal, a folytatásra azonban viszonylag sokáig, 2020-ig kell megint csak várnunk.

Az A&E western krimije, a Longmire főleg azoknak szól, akik kedvelik a hosszú nyomozásokat, a családi drámákat és persze az ezekkel járó rejtélyeket. A történet középpontjában egy kisváros seriffje áll, akit Robert Taylor játszik, de fontos szerepben tűnik fel Katee Sackhoff, a Battlestar Galactica szépsége is. A Longmire-t főképp azoknak ajánljuk, akik oldschool hangulatra vágynak és nem idgenkednek a 90-es évek filmjeinek stílusától és tempójától. A produkció 6 évadon keresztül át futott, 2017-ben fejeződött be, ez idő alatt pedig az A&E csatorna elsőszámú drámája volt.

(A cikket a Viacom támogatta.)

hirdetés

Az RTL-re érkezik a 2. évada egy korábban a TV2-n látható magyar sorozatnak

74 éves korában meghalt Ian Gelder, a Trónok harca színésze

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára