Február végén újra forgatni kezdett Rékasi Károly a Barátok közttel, majd néhány hete a mentő vitte el a sorozat stúdiójából. Úgy néz ki a Bartha Zsoltot alakító színészt ismét hosszabb ideig nélkülözniük kell a Barátok közt nézőinek, ugyanis a teljes gyógyulásig nem tér vissza a szériába. Részletek a produkció közleményében:

Rékasi Károly jelen egészségi állapota miatt nem tud részt venni a sorozat munkájában. A produkció a színész egészségi állapotával kapcsolatban több információval nem szolgálhat. A színész tavaly júniusi balesete utáni gyógyulási folyamata és rehabilitációja kezdetben nem okozott fennakadást a sorozat történetvezetésében, de februári műtétje már igen. Ekkor a készítők a sorozat eseményeit bizonyos pontokon a színész állapotához igazították, valamint biztosítottak időt a gyógyulásra is.

Az adott helyzet azonban tervezhetetlenné teszi a színész sorozatban való munkáját. A produkció számára fontos Rékasi Károly egészsége, így – munkaviszonyának fenntartása mellett – teljes gyógyulását követően tudja a színészt foglalkoztatni. A produkció minden tagja visszavárja Rékasi Károlyt. A sorozat készítői mindent megtesznek annak érdekében, hogy Bartha Zsolt karaktere mihamarabb visszatérhessen a Mátyás király térre. (Fotó: RTL Klub)

hirdetés
hirdetés

Az RTL bejelentette a The Floor 2. évadának premierdátumát és műsorvezetőjét

Újabb jelentős változás: mától megint átalakulnak az RTL hétköznap estéi

Meglepetésre felkerült a Netflixre az HBO egyik nagy sikerű magyar sorozata

1 nap alatt 6 sorozat új évadát rendelte be a Netflix

A Barátok közt egyik eredeti főszereplője is érkezik a Kincsvadászok VIP első adásába

40 százalékos kedvezményt kínál egy évre a magyaroknak az egyik nagy streaming szolgáltató