Tavaly októbertől 20 év után vadonatúj részekkel jelentkezett a Szeret, nem szeret című sorozat, immár Brigi és Brúnó címmel. A széria 2. évada március 6-tól, 19 órától látható a VIASAT3-on. Néhány nappal ezelőtt azonban műsorváltozás történt a csatornán, így a párkapcsolati nehézségekről szóló széria, ettől a héttől kezdve már nem főműsoridőben látható – vette észre a SorozatWiki.
Az Oroszlán Szonja és Szabó Győző főszereplésével készült Brigi és Brúnó március 20-tól, hétfőtől hétköznaponként majdnem 8 órával korábban kezdődik. A sorozat 19 óra helyett, 11:20-kor kerül képernyőre a csatornán. A műsorváltozás oka az lehet, hogy a napi széria katasztrofális nézettséget produkált. A produkció új évada általában az 1 százalékos közönségarányt sem érte el, ezért menekíthették ki a fontos, esti sávból, egy nem sokak által figyelt időpontba.

Megvan, kik nyerték a Most Wanted testvérműsorát, A visszavágót

Az ATV bejelentette, hogy ki lesz Rónai Egon után az Egyenes beszéd új műsorvezetője

Az RTL bejelentette, hogy mikor lesz újra látható a Sztárbox

A TV2 bejelentette az Exatlon Hungary következő évadát

Harry Potter, Balsai Móni - több bejelentést is tett a Skydance Hungary

