Ma tartották az év egyik legnagyobb televíziós eseményét, a Big Picture konferenciát. A rendezvényen Pinczés-Pressing Ádám, a Skydance Hungary PR Managere és Tóth-Balasi Szilvia, a Skydance Hungary Senior Marketing Managere több bejelentést is tettek azzal kapcsolatban, hogy milyen tartalmak érkeznek a következő hónapokban a Skydance portfóliójában lévő csatornákra és streaming platformra. 

Idén szeptemberben derült ki, hogy ősszel jön az HBO első, Magyarországon gyártott, hazai bűnügyeket feldolgozó true crime dokumentum-sorozata, a 2 részes Az igazság mániákusai. Pár hete bejelentették, hogy a produkció november 13-án debütál az HBO-n és az HBO Maxon. Most a Big Picture konferencián megerősítették, hogy a premier napján mindkét epizód elérhetővé válik a streaming szolgáltatáson.

Bejelentettek két új műsort is: az egyik egy 8 részes dokumentumsorozat, a Letartóztatás belső nézetből, amely november 25-én, szerdán, 21 órakor indul az ID-n. A produkció a bűnözők és gyanúsítottak elfogását, illetve a nyomozások utolsó fázisait mutatja be autentikus módon: a rendőrségi testkamerák, a rendőrautók fedélzeti kamerái, valamint a helyszíni felvételek segítségével. A másik egy új, hazai ismeretterjesztő sorozat, a Growing Minds – A gyermeki fejlődés láthatatlan világa, amely 2027. január 14-én, csütörtökön 20:30-kor rajtol el a Discoveryn. A 8 részes alkotás bemutatja, hogyan nőnek, tanulnak és gondolkodnak a gyerekek, és hogyan alakul a viselkedésük. Továbbá azt is, hogyan fejlődik az agyuk és a testük a születéstől a serdülőkorig. A produkció narrátora Balsai Móni színésznő.

A konferencián bejelentették továbbá, hogy a Harry Potter-sorozat 1. évada, a 8 epizódból álló Harry Potter és a bölcsek köve december 25-én debütál a hazai HBO Maxon, valamint a HBO csatornán is. A legutóbbi szinkronos előzetest itt nézhetitek meg.

A konferencia nagy bejelentéseiről a nap során folyamatosan beszámolunk, így érdemes sűrűn látogatni a SorozatWiki címlapját!

Megvan, kik nyerték a Most Wanted testvérműsorát, A visszavágót

Az ATV bejelentette, hogy ki lesz Rónai Egon után az Egyenes beszéd új műsorvezetője

Az RTL bejelentette, hogy mikor lesz újra látható a Sztárbox

A TV2 bejelentette az Exatlon Hungary következő évadát

Újra tévés közéleti műsort vezet majd Krug Emília

Svábyval és új börtönös sorozattal erősít a Sport TV és a Spektrum