A nevem Dagobert (Ich bin Dagobert) című német krimisorozat idén májusban mutatkozott be Németországban. A megtörtént eseményeken alapuló szériát a hazai nézők is megtekinthetik, ugyanis a 6 epizódból álló minisorozat december 11-én, a mai napon dupla résszel debütált az RTL+-on. A produkció ezt követően minden héten két új résszel jelentkezik majd.

A nevem Dagobert a hírhedt áruházi zsaroló, Arno Funke történetét meséli el. 1988-ban a férfi még fényezőmesterként dolgozott egy lepukkant műhelyben. A fizetéséből nem jött ki, ezért elhatározta, hogy bűnözőnek áll. Félmillió márkát követelt egy áruháztól, kérésének nyomatékot adva zárás után kisebb bombát robbantott az üzletben. Funke a pénzátadásokat is látványos akcióknak tervezte, majd mindig meglógott az utána loholó rendőrök orra elől. A Dagobert néven bemutatkozó tolvajt imádta a sajtó és a közvélemény is: a már-már népi hősnek, modern Robin Hoodnak kikiáltott Funke egyre merészebb és óvatlanabb lett, végül 1994-ben kattant a kezén a bilincs.

hirdetés

Novemberben egy új realityvel és két fontos műsor új évadával erősít a TV2

Újabb kultikus történetből születhet sorozat az HBO Maxra

Ma indul a Most Wanted - A hajsza az RTL-en, ezt tudni Balázsék új celebüldözős realityjéről (x)

Ő lesz az Útközben elmeséled 2. évadának utolsó vendége

Kastélyban játszódó, vadonatúj taktikai realityt indít jövőre a TV2

Egyre biztosabb, hogy év végén megszűnik két régi népszerű magyar csatorna