Ma tartják az év egyik legnagyobb televíziós eseményét, a Big Picture konferenciát. A rendezvényen Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója bejelentette, hogy 2026-ban bemutatnak egy vadonatúj, taktikai vetélkedőt, amelyben a játékosoknak a megtévesztésre kell építeniük.
A rendezvényen kiderült, hogy a TV2 megvásárolta a The Hustler című formátum jogait. A gameshow Magyarországon A szemfényvesztő – Hazudj, ha tudsz! néven debütál 2026-ban. A produkció egy kastély könyvtárszobájában fog játszódni. Minden adásban öt játékos közösen válaszol majd a feltett kérdésekre, hogy minél több pénzt gyűjtsenek, miközben próbálják kideríteni, ki közülük a szemfényvesztő – az a versenyző, aki minden kérdésre előre tudja a választ, és nem a saját tudására hagyatkozik. Ha nem sikerül leleplezni, ő viheti haza a nyereményt.
Fischer Gábor elárulta, hogy az új formátumhoz új műsorvezető is társul, akinek egyelőre nem fedték fel a személyét.
A konferencia nagy bejelentéseiről a nap során folyamatosan beszámolunk, így érdemes sűrűn látogatni a SorozatWiki címlapját!

Kiderült, hogy kik döntenek az idei magyar Oscar-nevezésről

Premierözön a Netflixen: 20 új sorozat vagy friss évad érkezik augusztusban

Négynapos A mi kis falunk maraton lesz az RTL Magyarország egyik csatornáján

Ez az 7 sorozat és film érkezik augusztusban az Amazon Prime Videóra

Újabb sztárral bővült a Harry Potter-sorozat szereplőgárdája

