A Squid Game 1. évada 2021. szeptember 17-én debütált és megjelenése után hamarosan a Netflix valaha volt legnézettebb sorozata lett. A koreai széria rendezője, Hwang Dong-hyuk még abban az évben elárulta, hogy érkezik majd a következő szezon, ám a hírt a Netflix csak 2022 júniusában erősítette meg. Azóta nem sokat lehetett hallani a túlélős thrillersorozat 2. évadáról, most azonban friss információ érkezett róla.

A Variety értesülése szerint a Netflix kiadta 2023 utolsó negyedévére vonatkozó jelentését, valamint egy részvényeseknek szóló levelet, amelyben néhány 2024-ben érkező sorozat címe is szerepel. A streaming szolgáltató ebben a Squid Game-et is megemlíti, így már biztos, hogy a népszerű produkció 2. szezonja még idén elérhetővé válik. Arról azonban egyelőre nincs információ, hogy pontosan mikor.

A levélből – a már ismert premierek mellett – továbbá az is kiderült, hogy idén debütál A diplomata 2. etapja, A császárné 2. évada és az Emily Párizsban 4. szezonja is.

hirdetés

Premierözön novemberben: 16 produkció érkezik az RTL+-ra

Novemberben egy új realityvel és két fontos műsor új évadával erősít a TV2

Újabb kultikus történetből születhet sorozat az HBO Maxra

Ma indul a Most Wanted - A hajsza az RTL-en, ezt tudni Balázsék új celebüldözős realityjéről (x)

Ő lesz az Útközben elmeséled 2. évadának utolsó vendége

Kastélyban játszódó, vadonatúj taktikai realityt indít jövőre a TV2