A Lucifer 2015-ben debütált az amerikai FOX-on, a produkció azonban soha nem tudott igazán húzócímmé válni a csatornán, 3 évad után az egyre gyengülő nézettség miatt el is kaszálták a sorozatot. A kicsi, de már akkor is hűséges rajongótábor legnagyobb örömére a Netflix nem sokkal később megmentette a képregényadaptációt. A széria 2019 május 8-án folytatódott a 4. etappal, majd az online videotár bejelentette, hogy a 16 epizódos 5. szezon lesz a Lucifer utolsó évada. A nézőket sokként érte a hír, mert a Netflix egyik legnépszerűbb produkciója lett a Lucifer. Február végén derült ki, hogy komoly tárgyalások zajlanak a folytatásról, melynek eredményeképp visszatérhet még egy 6. évadra a sorozat.

A múlt hónapban közölt amerikai sajtóértesülések alapján sikerült megegyezni az összes fontosabb szereplővel és utolsóként a Lucifert alakító Tom Ellis is aláírta az új szerződését. A TV Line azonban most arról ír, hogy több informátoruk is arról számolt be, hogy a gyártó stúdió, a Warner Bros. ajánlatát nem fogadta el a produkció főszereplője. A pletykák arról szólnak, hogy a színész túl magas fizetésért térne csak vissza a szerepbe, a Warner azonban a jelenlegi válsághelyzetben nem akar egy bizonyos összeg fölé menni. Jelenleg patthelyzet alakult ki a felek között, amely miatt veszélybe kerülhet a Lucifer folytatása.

hirdetés

Ezek a vadonatúj filmek érkeznek májusban a Netflixre

18. heti nézettség - Pár nap alatt bedőlt a Zsákbamacska 2. évada

24 év után az RTL-en tér vissza a TV2 egykori nagyszabású realityje

Ezek lesznek az HBO Max legnagyobb májusi filmes újdonságai

Pénteken és hétfőn este is műsorváltozás lesz a TV2-n

Kiszivároghatott, hogy melyik hónapban érkezik az Ázsia Expressz 5. évada a TV2-re

hirdetés