Emilia Clarke a Trónok harca egyik legkeményebb nőjét alakítja, a sikersorozat készítője, D. B. Weiss azonban elárulta, a színésznőnek egy egészen másik oldalát is meg kellett mutatnia az egyik meghallgatásán. “Rég leforgattuk már a pilotot, de Emiliát behívtuk, hogy még egyszer meghallgassuk az HBO elnökének jelenlétében. Nagyon fagyos volt a hangulat a gyéren bevilágított színházteremben, ráadásul az elnök nagyon rossz kedvében volt. A színésznő megkérdezte, hogy mivel tehetné kissé vidámabbá a közeget, mi pedig visszakérdeztünk, hogy tud-e táncolni. Előadta a robottáncot, ami meglepetésünkre még az HBO lehangolt elnökét is megmosolyogtatta, a színésznő pedig pár másodperc gondolkozás után megkapta Daenerys szerepét” – mondta D. B. Weiss, aki a Trónok harca társalkotója David Benioff mellett.

A nyilatkozatból az is kiderült, hogy a meghallgatás után a sorozat készítőinek Emilia Clarke után kellett rohanniuk, a brit szépség ugyanis nagyon sietett, hogy elérje a repülőjét. D. B. Weiss bevallása szerint kegyetlenség lett volna úgy elengedni a színésznőt, hogy 11 órát utazik haza anélkül, hogy tudná, sikeres volt-e a szereplése. A Trónok harca színésznője a teljes ismeretlenségből lépett ki a Trónok harcának köszönhetően, azóta pedig a Terminátorban és egy Star Wars filmben is fontos szerepet kapott.

hirdetés

Most és jövő szombat este is műsorváltozás lesz a TV2-n

Csatlakozz újságíróként a SorozatWiki csapatához

Kiderült, hogy mikor érkezik a Netflix egyik legnépszerűbb fantasy-sorozatának 2. évada

Egy év szünet után visszatér az RTL egyik korábbi műsora

Ő nyerte a Farm VIP 5. évadát

Ekkor ér véget A Nagy Duett 7. évada a TV2-n

hirdetés