A nagy sikerű The Mandalorian. 2. évadának záróepizódjában derült ki, hogy élőszereplős sorozat készül a Star Wars univerzum ikonikus fejvadászáról, Boba Fettről. A stáblistás jelenet végén megjelent felirat alapján már tudni lehetett, hogy 2021-ben érkezik a vadonatúj széria, azonban egészen eddig nem volt pontos premierdátum.
A mai napon a Lucasfilm hivatalosan is bejelentette, hogy a The Book of Boba Fett első része december 29-én debütál a Disney+-on. A nagy hír mellett megosztották az első hozzá készült plakátot is. A produkció főszereplője Temuera Morrison lesz, aki a The Mandalorianban is a fejvadászt alakította. A széria az egyik a 10 Star Wars sorozat közül, amelyek a streaming szolgáltatóra készülnek. Ebből az Andor és az Obi-Wan Kenobi forgatása már befejeződött, azonban úgy tűnik, hogy a Rangers of the New Republic nem fog megvalósulni.

Kiderült, hogy a Hogyan tudnék élni nélküled? melyik streaming szolgáltatásra kerül fel először

Ilyen lesz Borbély Alexandrával A renitens 3. évada - itt az első előzetes

Megvan, hogy mikor jön a Séfek Séfe 7. évada a TV2-re

Cyla telefonál, Anger Zsolt főz - számos újdonság érkezik 2026 elején a VIASAT csatornáira

71 évesen elhunyt Catherine O'Hara, a Reszkessetek, betörők! sztárja


