Az Álarcos énekes 2020 eddigi legnézettebb műsora. Az első két adásban 6-6 maszkos versenyzőt ismerhettünk meg, akik párbajoztak egymással. A 3-3 győztes automatikusan továbbjutott, míg a bent maradt 3 énekes közül a zsűri döntött, hogy ki az aki leleplezze magát. A harmadik és negyedik adásra már csak 5-5-en versenyeztek, így szabályváltozás volt a műsorban. Ezekben a részekben egy kettes és egy hármas párbaj volt, melyek közül 1-1 nyertes jutott azonnal tovább, a nyomozók pedig megint 3 versenyző közül döntettek, hogy ki nem folytathatja a műsort.
Korábban összeszedtünk 8 dolog, amit nem tudtál az Álarcos énekesről, a cikk itt olvasható.

Kiderült, hogy folytatódik-e a The Walking Dead egyik testvérsorozata

Vadonatúj előzetest kapott az Alien: Föld sorozat

Megvan, hogy mikor érkezik a The Last of Us 3. évada, ami talán az utolsó lesz

Magyar feliratos előzetes érkezett a Stranger Things 5. évadához

Leleplezték a Farm VIP 6. évadának versenyzőit
