A Hunyadi sorozat tavaly márciusban debütált a TV2-n. A Bán Mór regényfolyama alapján készült magyar történelmi-kalandszéria hatalmas siker lett. Akkora, hogy az utolsó, 10. részt moziban is adták. A tévés vetítés után felkerült a Netflixre, majd a Filmión is elérhetővé vált. A produkció több országban – például Ausztriában, Szlovéniában és Olaszországban – is megvetette már a lábát. Az utóbbi hónapokban a Televíziós Újságírók Díján három kategóriában nyert, valamint tarolt a Big Picture Awardson. Napokon belül pedig egy rangos díjátadón száll versenybe.

Június 22. és 26. között immáron 31. alkalommal rendezik meg a Sanghaji Televíziós Fesztivált (Shanghai Television Festival), amelyet az Ázsiai Emmy-nek is neveznek. Ez Ázsia egyik legfontosabb televíziós szakmai eseménye, ahol a világ vezető gyártói, forgalmazói, streamingszereplői és televíziós döntéshozói találkoznak. A rendezvény Magnolia Awards versenyprogramjába pedig több mint 1000 sorozat közül beválasztották a Hunyadit (Rise of the Raven) is. A magyar produkció többek között olyan alkotásokkal versenyezhet a Legjobb idegen nyelvű televíziós sorozat kategóriában, mint a SkyShotime-on látható All Her Fault, az HBO Maxon megtekinthető A megbízás (Task), valamint a francia Those Who Lived és az orosz Konstantinopol.

„A Hunyadi Sanghajban a világ két legnagyobb piacának egyikének meghódítására készül. Ez a történet Magyarországról indult, Európában, Ausztráliában, Kanadában és Dél-Amerikában már bizonyított, most pedig Ázsia előtt mutatkozik be a legmagasabb szakmai szinten. Mindig hittünk abban, hogy Hunyadi János története nem regionális lábjegyzet, hanem világpiacra érett dráma: hatalomról, hűségről, szerelemről, árulásról és történelmi döntéshelyzetekről szól. Kína után Hunyadi Jánosnak már csak egy cél maradt: az Egyesült Államok.”

– nyilatkozta Robert Lantos, a sorozat producere.

A fesztiválon részt vesz a Hunyadit alakító Kádár L. Gellért, valamint a Luxemburgi Erzsébetet megformáló Hermányi Mariann is. A Magnolia Awards díjait a fesztivál záróeseményén adják át.

Premierözön a Netflixen: 20 új sorozat vagy friss évad érkezik augusztusban

Ez az 7 sorozat és film érkezik augusztusban az Amazon Prime Videóra

Újabb sztárral bővült a Harry Potter-sorozat szereplőgárdája

Napokon belül indul a Don Matteo 14. évada a TV2 Csoport egyik csatornáján

Hátborzongató előzetest kapott a Netflix népszerű krimisorozatának új évada

Kiderült, hogy Györgyi Anna miért távozott A mi kis falunkból