A Keresztanyu 4. évada július 25-án, hétfőn indult az RTL Klubon. Ez a produkció utolsó etapja, melynek forgatása már július végén befejeződött. A sorozat eleinte 20:10-kor kezdődött, augusztus 29-től a Házasodna a gazda indulása miatt viszont 10 perccel korábbra tették, azóta pontban 20 órakor kerül képernyőre. Most ismét változik a Keresztanyu kezdési időpontja.

hirdetés

A széria szeptember 19-től, hétfőtől újabb 10 perccel előbb lesz majd látható, így 20 óra helyett, 19:50-kor kezdődik majd. A döntés hátterében az állhat, hogy a hétfőn induló Nyerő Páros hosszabb, mint az eddig késő este látható Házasodna a gazda és így valamivel előbb fejeződik be. Egyelőre nem tudni, hogy a Keresztanyu utolsó évada mikor ér majd véget.

hirdetés

Kiderült, hogy lesz-e 2. évada a Dűne előzménysorozatának

Több fontos változás is lesz jövőre a Házon kívülben

Rendőrségi sorozatot indítunk Thuróczy Szabolccsal – interjú Málnay B. Leventével, az AMC régiós vezérigazgatójával

A két ünnep között ér véget az Álarcos énekes 4. évada az RTL-en

Januártól a harmadik legnagyobb magyarországi tévétársaság is átáll 18-49-ről 18-59-re

Beduplázódik és a két ünnep közt is képernyőre kerül a Házasság első látásra a TV2-n