Az HBO GO premierei után bemutatjuk, hogy mik érkeznek a Netflixre decemberben, hiszen a sorozatok kedvelőinek november után most is a kedvére tesz a streaming szolgáltató. Ismét számos újdonsággal és friss évaddal bővül a platform kínálata. Ezek többsége a Netflix saját gyártású szériája és a világpremierrel egy időben érkezik hazánkban. Sci-fik, vígjátékok és thrillerek is jönnek, ráadásul ismét több nemzet sorozatait is megtekinthetjük ettől a hónaptól.

December 1-től elérhető  a Lost in Space – Elveszve az űrben 3. évada. A produkció az 1965-ös Elveszve az űrben adaptációja. A történet középpontjában a Robinson család áll, akik kolonizálók az Alfa Centauriban, azonban űrhajójuk letér a pályáról és egy idegen bolygón találják magukat. Az utolsó etap 8 epizódból fog állni. 2-án érkezik egy belga mini sorozat, A Kojotok gyémátja (The Coyotes). A produkció nem a Netflix saját gyártása, hiszen először a belga RTBF csatorna vetítette idén májusban. A 6 részes szériában egy nyári tábor résztvevői gyémántot találnak az erdőben. Ez azonban nagy megpróbáltatások sorát indítja el, amelyek nem csak a barátságukat, de az életüket is veszélybe sodorják.

3-án került fel A nagy pénzrablás (La Casa de Papel) utolsó, 5. szezonjának második fele. A spanyol sorozat 5 részben kapja meg a végső lezárást, amiben kiderül, hogy a Professzor és csapata sikeresen megmenekül-e a Spanyol Központi Bankból, főleg azok után, hogy a Dalí maszkos rablók már eggyel kevesebben harcolnak a kijutásért. 8-án jön a Titánok (Titans) 13 részes 3. évada. A DC képregényen alapuló széria első két etapja a DC Universe streaming szolgáltatón debütált, míg a friss szezon már az HBO Maxra érkezett idén augusztustól heti rendszerességgel, hazánkban azonban mindegyik a Netflixen nézhető. A történet középpontjában egy fiatal hősökből álló csoport van, akik az erőiket egyesítve harcolnak a gonosz ellen.

December 10-én érkezik a platformra egy dél-afrikai vígjáték, a Hogyan rontsuk el a karácsonyt? (How to Ruin Christmas?) 2. szezonja. Az ünnepi témájú produkcióban a szabad szellemű Tumi valahogy mindig képes összekuszálni a dolgokat. Vajon sikerül neki végigcsinálnia a karácsonyi családi összejövetelt anélkül, hogy azt tönkretenné? A vadonatúj indai sorozat, a Gyilkosság Himachalban (Aranyak) szintén 10-én debütál. A 8 részes bűnügyi thrillerben a politikai trükkök és személyes érdekek mellett egy brutális legenda is a felszínre kerül, amikor két ellenséges vidéki rendőr megpróbál felgöngyölíteni egy gyilkosságot.

A streaming szolgáltató egyik legnépszerűbb spanyol szériája, az Elit (Elite) újabb különkiadásokkal készül a rajongók számára. 15-én lesz a premiere az ünnepi témájú Elit – Rövid történetek 2. évadának első felvonásának, amelyben Philipe, Caye és Felipe szerelmi háromszöge kerül a középpontba. 20-án Samuelt és Omart követhetjük nyomon, miközben pénzt próbálnak szerezni, hogy Samu-t ne lakoltassák ki. 23-án az új igazgató fiának, Patrick-nak a történetét láthatjuk.

17-én jön a nagy népszerűségnek örvendő Vaják (The Witcher) 2. évada. A 8 epizódból álló friss etapra majdnem napra pontosan 2 évet kellett várniuk a rajongóknak. Miután Geralt és Ciri végre találkoztak, a folytatás a férfi azon erőfeszítéseire összpontosít, hogy biztonságban tartsa a hercegnőt, miközben a Soddeni Csata utóhatásaival is meg kell birkóznia. A produkció Andrzej Sapkowski fantasy könyvei alapján készül. Ugyanezen a napon debütál a legújabb indiai dramedy sorozat, a Válófélben (Decoupled). Ebben egy embergyűlölő író és egy startup-alapító feleség életét követhetjük nyomon, akik folyamatban lévő válásukkal, az élet abszurditásával és bosszúságaival zsonglőrködnek a sznob világukban.

December 22-től lesz látható a Lily Collins főszereplésével készült széria, az Emily Párizsban (Emily in Paris) 2. szezonja. A szélsőséges reakciókat kiváltó, mégis népszerű produkciónak a 10 részes folytatásában a főszereplő új románcok, régi kapcsolatok és megannyi zűrzavar közepette találja magát. 24-én egy friss produkció kerül be a Netflix kínálatába. Ekkor érkezik ugyanis egy dél-koreai sci-fi széria A nyugalom tengere (The Silent Sea) címmel. Egy tudós egy olyan misszióhoz csatlakozik, amelynek célja, hogy titokzatos mintákat gyűjtsenek egy elhagyott holdi űrállomáson, ahol egy baleset során mindenki meghalt. A 8 epizódos produkció a 2014-es The Sea of ​​Tranquility című rövidfilm adaptációja.

29-én lesz a premiere a Hétköznapi szorongások (Anxious People) névre hallgató skandináv mini sorozatnak. A 6 részes történet középpontjában egy bankrabló áll, aki túszul ejti egy lakásbemutatónak a látogatóit, majd rögtön fel is szívódik. Ezzel teljesen összezavarja a rendőrséget, és mindenkit gyanúba kever. Az év utolsó napján, 31-én jön a Karate kölyök-filmek folytatása, a Cobra Kai 4. évada. A 10 epizódos friss etapban a Miyagi-Do és az Eagle Fang dodzsók egyesítik az erejeiket, hogy legyőzzék a Cobra Kait a karateversenyen. Aki veszít, annak végleg fel kell adnia.

Két szereplő távozik a Keresztanyuból

Vadonatúj török sorozat indul a héten az egyik magyar csatornán

Megérkezett a Netflix legújabb, igaz történetet feldolgozó sorozatának előzetese

2 évad után elkaszálták a Netflix egyik sorozatát

Újabb világhírű színésznő csatlakozik A légikísérő sorozathoz

Saját magának választotta ki a városnevét A nagy pénzrablás egyik színésznője