Az augusztusi filmpremierek után most bemutatjuk, hogy milyen újdonságok érkeznek ebben a hónapban a Netflixre. Szeptemberben 11 egész estés alkotás kerül be a kínálatba, amelyek közt sztárok főszereplésével készült filmek, adaptációk és megtörtént események által ispirált produkció is megtalaláható. Ezúttal amerikai, spanyol, dél-koreai, török, lengyel, indiai és thai film is elérhetővé válik.
Szeptember 6-án érkezik a streaming szolgáltatóra a Rebel Ridge című thriller. Egy egykori tengerészgyalogos szembeszáll a korrupcióval egy kisvárosban, amikor a helyi hatóságok igazságtalanul elkobozzák az unokatestvére óvadékára szánt pénzt. 11-én debütál A lengyel bokszoló (Boxer / Bokser). A lengyel drámában egy ígéretes fiatal bokszoló a feleségével az oldalán elmenekül a kommunista Lengyelországból, hogy beteljesítse álmait, és a történelem legnagyobb ökölvívója legyen.
Szintén ezen a napon kerül be a kínálatba egy spanyol vígjáték, a Technoboys. Húsz évvel azután, hogy a Technoboys a slágerlisták élére került, újra összeállnak, hogy ismét a csúcsra kerüljenek. Azonban ennyi idő alatt nagyon megváltozott a zenei világ, és új együtessekkel kell felvegyék a versenyt. 13-án válik elérhetővé A fekete öves ügynök (Officer Black Belt / Mudosilmugwan). A dél-koreai dramedy története szerint egy tehetséges harcművész, aki mindig mindenkin segít, összeáll egy felügyelőtiszttel, hogy harcművészeti tisztként harcoljon a bűnözés ellen, továbbá megelőzze azt.
Szeptember 13-tól lesz megtekinthető A nithari gyilkosságok (Sector 36) című indiai dráma is. Amikor több gyermek is eltűnik egy sorozatgyilkos karmai közt Delhi 36-os körzetében, egy korrupt rendőrnek mindenáron fel kell derítenie a vérfagyasztó esetet. A filmet megtörtént események inspirálták.
Ugyanekkor lesz a premierje a Joey King főszereplésével készült Csúfoknak (Uglies). Scott Westerfeld azonos című regényének adaptációja a kikényszerített szépségideálok disztópikus világában játszódik. 16 éves korában mindenkinek kötelező szépészeti beavatkozson kell részt vegyen, hogy csúfból széppé váljon. Egy ilyen műtétre váró lány, Tally Youngblood eltűnt barátja keresésre indul.
Szeptember 20-án kerül be a kínálatba Carrie Coon, Natasha Lyonne és Elizabeth Olsen közös drámája, Az apa három lánya (His Three Daughters). Mindenkit elragadnak az érzelmek, amikor három elhidegült nővér újra találkozik egy kis New York-i lakásban, együtt végigkísérve beteg apjukat élete utolsó napjain.
Szeptember 25-én jön a Netflixre egy lengyel dramedy, A házasság szentsége (Divorce / Rozwodnicy). Két volt házastárs csak az egyház jóindulatában bízhat, amikor megpróbálják érvényteleníteni kapcsolatukat, miután már több mint 20 éve elváltak. 26-án válik elérhetővé az Egy igazi úriember (A True Gentleman / Tam Bir Centilmen) című török romantikus dráma. Egy elragadó férfi eszkort élete a feje tetejére áll, amikor elkezd szerelembe esni, ez pedig rádöbbenti, hogy mit is akar és mire is van szüksége valójában.
Szintén szeptember 26-án debütál a Mentőszolgálat Bangkokban: Menny és pokol (Bangkok Breaking: Heaven and Hell / Bangkok Breaking: Fa Narok Mueang Thewada). A thai thrillerben a mentőszolgálat egy tagjának meg kell küzdenie az életéért, amikor Bangkok halálos bugyraiban az események kereszttüzébe kerül. 27-én érkezik a platformra a Michael Powell novellája alapján készült Navajo kosarasok (Rez Ball). Miután az indián kultúra szívében működő középiskola kosárlabdacsapata elveszíti sztárjátékosát, egyesíteniük kell az erejüket, hogy bajnoki álmaik ne menjenek füstbe. A sport dráma egyik producere LeBron James.
A Max szeptemberi sorozatpremierjeit itt, filmes újdonságait pedig itt ismertettük. A SkyShowtime-ra érkező legnagyobb szériákat és egész estés alkotásokat itt, míg a Disney+ friss produkcióit itt mutattuk be. A Netflix új sorozatairól és friss évadairól itt írtunk.