A megszokott módon ezúttal is bemutatjuk, hogy milyen újdonságok érkeznek ebben a hónapban a Netflixre. Októberben az előző hónaphoz képest több, összesen 16 egész estés, saját gyártású alkotás kerül be a kínálatba. Ezek között sztárok főszereplésével készült filmek, igaz történetet feldolgozó produkció és folytatás is megtalálható. Most is számos nemzet filmjei érkeznek a platformra, többek közt amerikai, spanyol, francia, dél-koreai, svéd és indiai is.

Magányos szívek menedéke

Október 3-án került be a kínálatba egy svéd akcióvígjáték, a Nyakig a slamasztikában (Trouble / Strul). Connyt, a kétbalkezes műszaki eladót tévesen bebörtönözik. A bent lévő bűnözők összetévesztik őt egy pilotával, valamint kénytelen lesz szembenézni a rendőrségi korrupcióval és a bűnügyi összeesküvésekkel ártatlanságának bizonyításakor. 4-én érkezett meg a platformra a CTRL című indiai thriller. Nella és Joe tökéletes influenszerpárt alkot. Azonban amikor a férfi megcsalja, Nella egy mesterséges intelligencia alkalmazáshoz fordul, hogy kitörölje őt a digitális életéből. Az MI készítője ttiokban elkezdi átvenni az irányítást a nő adatai felett, jogtalanul behatolva a magánéletébe.

hirdetés

Szintén ezen a napon vált elérhetővé a 2019-ben megjelent A platform folytatása, A platform 2. (The Platform 2 / El hoyo 2). A spanyol thrillerben, miután egy titokzatos vezető ráhúzza saját törvényeit egy szintekre bontott kegyetlen börtön működésére, egy új érkező lázadást szít az ételelosztás módja ellen. A főszereplőket Az eltűnt lányból is ismert Milena Smit és A nagy pénzrablásban Bogotát alakító Hovik Keuchkerian játszák, de a Trónok harcában Oshát megformáló Natalia Tena is látható a filmben.

Október 4-e óta tekinthető meg az Ami belül van (It’s What’s Inside). A horror-vígjáték története szerint egy baráti társaság összegyűlik egy esküvő előtti partira. Az összejövetel azonban pszichológiai rémálomba torkollik amikor feltűnik egy meglepetésvendég egy rejtélyes bőrönddel. Régóta rejtegetett titkok és vágyak kerülnek felszínre. 11-én érkezett meg a Netflixre a Párhuzamos életek (In Her Place / El lugar de la otra) című chilei bűnügyi dráma. A híres írónő, María Carolina Geel megöli a szeretőjét, a gyilkosságért pedig bíróság elé állítják. Az eset felkelti a csendes jogi asszisztens, Mercedes figyelmét, amely egy váratlan kapcsolatot kelt a két nő között.

Ugyanekkor debütált a Laura Dern és Liam Hemsworth főszereplésével készült Magányos szívek menedéke (Lonely Planet). A romantikus drámában egy nemrég szinglivé vált regényíró elvonul egy idilli marokkói íróparadicsomba. Itt váratlanul találkozik egy nála fiatalabb, éppen az életét átértékelő férfival, akivel váratlanul egymásba szeretnek.

Szintén október 11-én került be a kínálatba egy Fülöp-szigeteki horror, az Odakint (Outside). Egy család egy félreeső farmon keres menedéket az elszabaduló zombiapokalipszis idején. Azonban egy olyan régi titokra bukkannak, amely sokkal nagyobb fenyegetéssé válik, mint ami odakint történik. Ugyanezen a napon vált elérhetővé a Felkelés (Uprising / Jeon, Ran) című dél-koreai akciófilm is. A produkció története szerint a Csoszon dinasztia idejében két gyerekkori jó barát – egy úr és egy szolga – a háború után egymás ellen harcoló ellenségekként látják viszont egymást.

16-án jön a streaming szolgáltatóra A bankrablás (Justice / Napad). A lengyel drámában a 90-es évek elején egy leszerelt rendőrtiszt lehetőséget kap arra, hogy visszanyerje korábbi életét, ha cserébe elfogja a bank elleni támadásért felelős csoportot. Együtt kell dolgoznia egy fiatal rendőrnővel, és gyorsan kell cselekedniük, ugyanis a hatóságoknak nem tetszik az ügyet kísérő médiafigyelem. 17-től lesz megtekinthető egy indonéz akciófilm, a Kóbor árnyék (The Shadow Strays). A 13-as kódnevű, 17 éves bérgyilkost egy Japánban elkövetett hanyag küldetés miatt felfüggesztik. Ezt követően szembeszáll a mentorával, hogy megmentsen egy kisfiút egy kegyetlen bűnszervezettől, és mindenkit megsemmisít, aki az útjába áll.

Október 18-án lesz a premierje az Anna Kendrick főszereplésével és rendezésében készült Nő a reflektorfényben (Woman of the Hour) című thrillernek. Az igaz történetet elmesélő produkcióban az egyedülálló Cheryl Bradshaw az 1970-es években egy sikeres tévéműsorban keres magának párt. A The Dating Game forgatásán a sármos agglegényt, Rodney Alcalát választja randira. Azt azonban nem tudja, hogy a férfi egy sorozatgyilkos, aki ekkor már öt nőt ölt meg.

Szintén ekkor érkezik a streaming szolgáltatóra Az ember, aki imádta a földönkívülieket (The Man Who Loved UFOs / El hombre que amaba los platos voladores). Az argentin dramedyben az 1980-as évek Argentínájában egy riporter és egy operatőr Córdobába utazik, hogy beszámoljanak egy állítólagos UFO-észlelésről. A földönkívüli aktivitás utáni nyomozás azonban dugába dőlni látszik a bizonyítékok hiánya miatt, mígnem saját bizonyítékokat gyártanak.

Október 23-án debütál Jean Reno vadonatúj vígjátéka, az Amikor leszáll az éj (Family Pack / Loups-Garous). A francia alkotásban egy régi kártyjáték életre kel, emiatt pedig egy család visszautazik az időben. Egy középkori faluban találják magukat, ahol vérfarkasokat kell leleplezniük, hogy hazatérhessenek. A filmben fontos szerepet játszik az Emily Párizsban című sorozatban Lucet alakító Bruno Gouery is.

25-én válik elérhetővé a Meg ne mozdulj (Don’t Move). A thriller cselekménye szerint egy gyászoló nő egy elhagyatott erdőben találkozik egy gyilkossal, aki erős idegmérget ad be neki. A nő vad küzdelembe kezd az életéért, mielőtt a teste felmondaná a szolgálatot. Szintén ezen a napon kerül be a kínálatba egy nigériai akció-dráma, a Gépeltérítés 93 (Hijack ’93). Négy férfi úgy akarja megdönteni a hazájában uralkodó katonai diktatúrát, hogy eltérít egy repülőgépet, és a társadalmi változás nevében túszul ejti a fedélzeten lévő utasokat.

Október 30-án jön a platformra az Idővágás (Time Cut) című sci-fi-horrorfilm. Egy kamasz 2024-ben véletlenül visszamegy 2003-ba, néhány nappal azelőttre, hogy egy álarcos megölte a nővérét. Vajon sikerül úgy megváltoztatnia a múltat, hogy ne döntse romba a jövőt? A főszerepben az Outer Banksből ismert Madison Bailey látható.

A SkyShowtime októberi újdonságairól itt, a Disney+ premierjeitől pedig itt írtunk. A Maxra érkező legfontosabb sorozatokat itt, míg a filmes újdonságait itt mutattuk be. A Netflix vadonatúj szériáit és friss évadait itt, a Prime Video premierjeit itt ismertettük.

hirdetés

A héten 4 fontos műsor is véget ér a TV2-n és az RTL-en

Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)

Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel

Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada

Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai