Tavaly októberben 18 év után visszatért a Sztárbox az RTL-en. A három súlycsoport győztesei a bajnoki öv megszerzése mellett elindulhatnak a HELL Boxing Kings 10 országból álló nemzetközi Bokszverseny celeb kategóriájában. Áprilisban bejelentették, hogy a verseny élő gáláit ősztől az RTL-en fogják közvetíteni. Nem sokkal később kiderült, hogy a Sztárbox nyertesei közül Molnár Áronnal nem tudtak megállapodni a szervezők, ezért helyette Istenes Bence lép majd ringbe, aki így Berki Mazsihoz és Brasch Bencéhez csatlakozik. Júniusban pedig bejelentették, hogy a produkció két műsorvezetője Gelencsér Tímea és a Sztárbox korábbi versenyzője, Árpa Attila lesz.

A Sztárbox ma esti adásában Boráros Gábor, ketrecharcos kihívta az idei évadban gálameccset vívó Bárdosi Sándort egy mérkőzésre. A kihívást az egykori birkózó el is fogadta, és bejelentették, hogy a meccset a HELL Boxing Kings keretein belül játszák majd le. Ezt követően Gelencsér Tímea nyilvánosságra hozta, hogy a HELL Boxing Kings közvetítése november 10-én, vasárnap indul majd az RTL-en. A produkció minden vasárnap képernyőre kerül majd a csatornán.

November közepétől egy harmadik nagyszabású showműsort is képernyőre tűz a TV2

Változást jelentett be az RTL Magyarország: két fontos területet is érint a döntés

Egy visszatérő és két új műsorvezetővel erősíthet a Mokka

Herman Péter, az RTL korábbi kreatív igazgatója is indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Szabó Stein Imre megerősítette, hogy indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Ez a 9 sorozat és film érkezik novemberben az Amazon Prime Videóra