Tavaly októberben 18 év után visszatért a Sztárbox az RTL-en. A műsor ezúttal 7 héten keresztül tartott, mely során a hírességek a negyeddöntőkben, az elődöntőkben és a döntőkben csaptak össze egymással. A három súlycsoport győztesei a bajnoki öv megszerzése mellett elindulhatnak a HELL Boxing Kings 10 országból álló nemzetközi Bokszverseny celeb kategóriájában. Május elején kiderült, hogy Molnár Áronnal nem tudtak megállapodni a szervezők, ezért helyette Istenes Bence lép majd ringbe, aki így Berki Mazsihoz és Brasch Bencéhez csatlakozik.
Azt már korábban bejelentették, hogy a HELL Boxing Kings 7 darab élő gáláját ősztől az RTL fogja majd közvetíteni. Most pedig arra is fény derült, hogy kik lesznek a produkció műsorvezetői. A Fókusz ma esti adásában nyilvánosságra hozták, hogy a műsort a TV2-től 5 év után távozó Gelencsér Tímea és a Sztárbox korábbi versenyzője, Árpa Attila fogják vezetni. A házigazdák többek közt felkonferálják majd a meccseket, kommentálják azokat, valamint interjúkat készítenek magyar és angol nyelven egyaránt.
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/canal_group_logo.jpg)
Újabb nagy nemzetközi streaming szolgáltató indul Magyarországon
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_nezettseg_29_forma-1_magyar_nagydij_mclaren.jpg)
29. heti nézettség - Hatalmasat tarolt a Forma-1: Magyar Nagydíj
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/sztarbox_2024_rtl_kozepsuly.jpg)
Ők 32-en lesznek a idei Sztárbox versenyzői - íme a teljes lista
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2023/11/farm_vip_s4_demcsak_zsuzsa_gaspar_zsolti.jpg)
Leleplezték a Farm VIP 5. évadának versenyzőit
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/ujratervezes_s4_tv2klub_kep.jpg)
Megvan, hogy mikor indul az Újratervezés 4. évada a TV2 Klubon
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2023/11/sztarbox_s2_rtl_musorvezetok_harmadik_adas.jpg)